"lang"
{ 
	"Language" "hungarian" 
	"Tokens" 
	{

				"npc_dota_hero_antimage_bio"													"Turstarkuri szerzetesei hegyi monostorukból figyelték, amint a rögös völgyeken megszállók hullámai söpörtek keresztül, feldúlva az alsó királyságokat. Ezek az aszketikus és pragmatikus szerzetesek félreeső szerzetesi sasfészkükben távol maradtak a hétköznapi viszályoktól, oly meditációba burkolózva, mely nem ismert se istent, se mágiát. De aztán megérkeztek a Halott Isten légiói, azzal az aljas szándékkal, hogy minden helyi vallást saját, Élőholt Uruk mérgező nihilizófiájára cseréljenek. Egy tájról, mely ezer éve nem ismert mást a véren és harcon kívül, számlálatlan elesett légió lelkeit és csontjait tépték fel, és küldték Turstarkuri ellen. A monostor alig két hétig állt ellen az ostromnak, és az a néhány szerzetes is, aki vette a fáradságot, hogy felemelkedjen a meditációjából, azt hitte, hogy a megszállók csupán démoni látomások, akiket meditációjuk megzavarására küldtek. Ott, selyempárnáikon ülve érte őket a halál. Csak egyetlen fiatal élte túl, aki tanítványként érkezett, bölcsességet kutatva, de még nem fogadták be a monostorba. Iszonyodva nézte, ahogyan a szerzeteseket, akiknek teát és csalánt szolgált fel, előbb lemészárolták, majd feltámasztották, hogy csatlakozzanak a Halott Isten papságához. Csupán néhány igen értékes Turstarkuri dogmatikai tekerccsel a kezében, elszökött más tájak viszonylagos biztonságába, megesküdve, hogy elpusztítja nem csak a Halott Isten mágiahasználóit, de minden mágiának is véget vet."

				"npc_dota_hero_queenofpain_bio"													"Elze prédikátor-királya fájdalom vágyát érlelte magában - tiltott fájdalomét. Egy kevésbé lényeges politikai szereplőnél ilyen vágyak ostobának tűnhettek volna, egy akkora kaliberű uralkodó esetében azonban, amilyen ő volt, efféle vágyak kielégítése az Isteni Trón erényét fenyegette. Ezért démológusokkal teli kazamatáihoz fordult, szabadságot ígérve annak, aki képes megidézni számára a gyötrelem női démonát, és teljes egészében szolgálata alá rendelni. A lény, aki érkezett - név szerint Akasha - olyan páratlan kínokkal sújtotta, hogy saját Titkos Királynőjévé tette őt, és hamarosan minden szabad pillanatát magát az ő ötletes gyötrelmeinek alávetve töltötte, végül elfeledkezve minden felelősségéről a fájdalmas gyönyörök hajszolásában, melyet csak a démon adhatott meg. A Queen of Pain eljuttathatta őt a halál szélére, ám rúnák kötelezték arra, hogy életben hagyja. Végül a király hanyagsága felkeléshez vezetett. Kirángatták kamrájából, és letaszították az Igézetek Tornyából. Halála pillanatában Queen of Pain, megszabadulva szolgaságából, rászabadult a világra, immár szabadon szenvedést bocsátva bárkire, kit figyelmére méltónak tart."

				"npc_dota_hero_lina_bio"														"A Lina az Öldöklő, és húga, Rylai a Crystal Maiden közötti testvérharcok legendásak voltak a mérsékelt övi régióban, ahol együtt töltötték civódással teli gyermekkoruk. Ám mindig Lina volt fölényben, ugyanis míg Crystal jámbor és naiv volt, Lina heves buzgóságát leleményessége és elnéző természete mérsékelte. Az összeférhetetlen sarjak elkeseredett szülei legalább fél tucat birtokot fogyasztottak el, melyek hol tűzvészben, hol jégesőben vesztek oda, mire ráeszméltek, hogy az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha a gyerekeket szétválasztanák. Idősebb testvérként Linát messze délre küldték, hogy egy türelmes nagynéninél éljen Misrule perzselő sivatagjában, olyan éghajlaton, ami több mint otthonosnak bizonyult a tüzes Öldöklő számára. Érkezése mély benyomást tett az álmos helyiekre, és nem egy lehetséges kérő égette meg a kezét, vagy távozott megpörkölt szemöldökkel, mikor közeledései elutasításra találtak. Lina büszke és magabiztos, és semmi sem fojthatja el lángolását."

				"npc_dota_hero_mirana_bio"														"Mirana, egy királyi család sarja, a Nap Trónjának következő vér szerinti örököse önként lemondott minden e világi birtokról vagy címről, amikor teljesen Selemene, a Holdistennő szolgálatának adta át magát. Az azóta a Hold Hercegnőjeként ismert Mirana a szent Ezüstéj Erdőt járja, azokat kutatva, akik meg mernék dézsmálni az Istennő kertjében az ezüstös tavak szent világító lótuszát. Nemes tartással, büszkén és rettenthetetlenül üli meg hatalmas nagymacska-hátasát, összhangban élve a holdfázisokkal és a nagy csillagképek vándorlásával. Éles Holdérc-szilánkokkal díszített íja a Hold erejéből merítve tölti fel fény-nyílvesszőit."

				"npc_dota_hero_life_stealer_bio"												"Devarque kazamatáiban egy bosszúszomjas varázsló ült megbéklyózva, és tervezte szökését. Egy N'aix nevezetű, zavaros beszédű teremtménnyel osztozott celláján, egy tolvajjal, akit a Vile Tanács hosszú élettel átkozott meg, hogy az elkövetett lopásokért és csalásokért kapott életfogytig tartó büntetése a lehető legnagyobb legyen. Az évek során láncai józan eszével együtt elkoptak; N'aix nem emlékezett már régi életére, és nem álmodott többé a szökésről.<br><br>A varázsló megtalálta a tökéletes gazdatestet terveihez, így elmormolta a Fertőzés varázsigéjét, és életenergiáját N'aix testébe varázsolta azért, hogy rávegye N'aixot önmaga feláldozására egy erőszakos dühkitörésben, miközben a varázsló visszatér saját testébe, és észrevétlenül eloson. Ehelyett, a varázsló elméje csapdába esett az őrület egy oly hatalmas örvényében, hogy az elsodorta terveit és megtörte akaratát. A hirtelen beáramló friss élet öntudatra ébresztette N'aixot, aki felriadt őrült rémálmából, és engedelmeskedett a koponyáját megtöltő testtelen hangnak, melynek csak egyetlen gondolata volt: megszökni.<br><br>Abban a pillanatban született meg Lifestealer. A teremtmény elméjét a börtön őreibe és katonáiba varázsolta, zárak kinyitására, és saját bajtársaik megölésére kényszerítve őket, ezzel akadálytalan utat nyitva a szabadság felé, miközben az életükből táplálkozott. Lifestealer még mindig hordja a törött béklyókat figyelmeztetésként, hogy senki nem tarthatja féken, de belül rab maradt. Két elme birtokol egyetlen alakot; a rosszindulatú ravaszság névtelen teremtménye, és a Mester, kinek hangjára tetteti az engedelmességet."

				"npc_dota_hero_furion_bio"														"Mikor Verodicia - az Erdők Istennője - elkészült a zöld helyek kialakításával, elültette a magban kibomlásra váró tavaszt, előcsalta a sziklák mélyéről a kanyargó vizeket, megeskette a napot, hogy teljes figyelmét a növekvő dolgoknak szentelje, rájött, hogy az ő ideje lejárt, és akár egy levél, melynek sorsát már annak magjába megírta, le fog hullani anélkül, hogy látná álmának gyümölcsét. Fájdalmas volt számára remény nélkül hagyni a világot, mivel a hajtások ki sem bújtak még a földből, és gyengék és sebezhetőek lesznek majd mindenféle bántalommal szemben. Talált még egy utolsó magot az erszényében, melyet kifelejtett vetés közben. Egy utolsó szót mondott a magba, majd lenyelte, miközben összeesett. Óriási teste elbomlott a hosszú tél alatt, humusz lett belőle, mely táplálni fogja majd a csemetéket tavasszal. És a tavaszi napéjegyenlőség reggelén, mielőtt az erdő többi része ébredezni kezdett volna, az az utolsó mag megérett és egy pillanat alatt szárba szökkent. Belőle lépett ki teljes lombdíszben az erős és bölcs Nature's Prophet, aki Verodicia erejét birtokolta, mellyel előre láthatta, hol lesz rá a legnagyobb szükség a zöld helyek védelmében; és kik lehetnek azok, akik elég szerencsések, hogy szövetségesüknek hívhatják."	

				"npc_dota_hero_windrunner_bio"													"A nyugati erdők jól őrzik titkaikat. Ezek egyike Lyralei, az erdei íjászmester és a szél kedvelt keresztgyermeke. A most Windrangerként ismert Lyralei családja a születése éjjelén halt meg egy viharban; házukat romba döntötte a szél, tartalmát pedig szerteszét szórta. Csak az újszülött maradt életben a halál és pusztítás által hátrahagyott törmelék között. A vihar utáni csendben maga a szél figyelt fel a fű közt síró szerencsés újszülöttre. A szél megszánta a gyermeket, felemelte hát az égbe, majd letette egy küszöbre egy szomszédos faluban. Az ezt követő években a szél néha visszatért a gyermek életébe, távolról figyelve, ahogyan az képességeit fejleszti. Most, sok évnyi gyakorlás után, Windranger kilőtt nyilai nem tévesztenek célt. Villámgyorsan mozog, mintha folytonos hátszél segítené. Nyílzáporával mészárolja le ellenfeleit, mintha ő maga is szinte természeti erővé vált volna."

				"npc_dota_hero_lion_bio"														"Lion, aki egykor a mágia Démonmester tradíciójának Nagymestere volt, azzal szerzett hírnevet fajtája között, hogy a fény és igazságosság oldalán harcolt. De a hízelgés romlásba taszít. A mágust, kinek hatalmánál csak ambíciói voltak nagyobbak, elcsábította és gonosszá tette egy démon, elcserélve lelkét tekintélyért. Miután szörnyű bűnöket követett el, melyek nyomot hagytak lelkén, magára hagyták. A démon elárulta, jobb alkukat kötve ellenségeivel. Lion haragja akkora volt, hogy követte a démont a pokolba és levágta, végtagról végtagra tépve szét azt, démoni kezét pedig saját részévé tette. Ám egy ilyen démon-oltványnak ára van. Lion átváltozott a folyamat során, teste valami felismerhetetlenné alakult. A düh megtestesüléseként emelkedett fel a pokolból, lemészárolta még azokat is, akik egykor mesterüknek nevezték, és pusztulást hozott a földre, ahol valaha annyira imádták. Ma ő a Démonmester hagyomány egyetlen gyakorlója, és azok, akik segítőnek vagy tanulóknak jelentkeznek, hamarosan megszabadíttatnak manájuktól, és szétszóródnak a leggyengébb szellőben."

				"npc_dota_hero_vengefulspirit_bio"												"Még a legmegelégedettebb égharagja is hirtelen haragú teremtmény, aki természeténél fogva bosszút esküszik a legkisebb sérelem miatt is. De Vengeful Spirit a bosszúállás esszenciája. Shendelzare valaha egy büszke és szilaj égharagja ivadék volt, a Sápadt Fészek következő örököse, míg egyik húga árulása meg nem fosztotta elsőszülötti jogától. Az egy orgyilkos hálójába csalt Shendelzare csak saját szárnyai árán szabadulhatott ki; az elképzelhető legmegalázóbb módon, gyalog bicegve el. Tudta, hogy törött szárnyaival az égharagja nép sosem fogadná el uralkodóként; és húga a Fészek legmagasabb ülőin, melyek kizárólag repülve érhetők el, érinthetetlen. A bukott hercegnő nem volt hajlandó repülésképtelen nyomorékként élni, és a bosszút minden földi hatalomnál jobban vágyta, ezért alkut kötött Vis'nyug istennővel: feladta megtört testét egy múlhatatlan lélekenergia-alakért, melyet a bosszú hajt, és képes hatalmas pusztítást okozni az anyagi síkon. Bár az örökkévalóságig repülésképtelen marad, de bosszúja be fog teljesedni."

				"npc_dota_hero_witch_doctor_bio"												"Egy szikár, aránytalan testalkatú és végtagú, bizarr testtartású alak járja elszántan keresztül-kasul a csatateret, azt a létfontosságú gyenge pontot keresve, ahol tehetsége a legtöbbet használhat vagy árthat. Hogy valami ártalom tette-e ilyenné, vagy így született, nem egyértelmű, ám a torz fizikumában rejtező erőben senki sem kételkedhet. A közelgő Zharvakko, a Witch Doctor hosszú botjával a földet döngeti, és fétisek, átkok és bűbájok rettenetes arzenálját használja. Az Arktura szigeteinek felföldjein számos emberöltő alatt megtanult és tökéletesített mágikus tudás megtestesülése, amit most szörnyű pontossággal alkalmaz ellenségein. Zharvakko lehet a legjobb barátod vagy a legrosszabb ellenséged, ki a szövetségest gyógyítja, de elpusztít mindenkit, aki ellene szegül."

				"npc_dota_hero_leshrac_bio"														"Leshrac, a Meggyötört Lélek, egy a természet szívéből kiszakított lény, egy köztes állapotú teremtmény, aki félig a lét egyik, félig egy másik síkjában létezik. Átható intelligenciája miatt egy pillanatra sem tudja figyelmen kívül hagyni a minden teremtett lélek szívében lakozó gyötrő rettegést. Valaha nagy filozófus volt, aki a lét értelmét kereste, a természet mélységeit mérte a kísérteties kronoptikus kristályokkal, és akit az előtte feltárult rettenetes rejtelmek örökre megváltoztattak. Most megvilágosodásának legsötétebb mélységeit csupán szeszélyes önteltsége világítja meg. Mint más elemi lények, ő is teljesen egy a természettel, de ez az ő esetében a szörnyűség és gonoszság természete. Egyedül ő látja a valóság gonosz igazságát, és nem veszi hasznát az olyanoknak, akik azt hiszik, a kozmosz különleges jutalmat tartogat a jótetteket gyakorlóknak."		

				"npc_dota_hero_juggernaut_bio"													"Még soha senki nem látta a Yurnero a Juggernaut maszkja mögött rejtőző arcot. Az is csak feltevés, hogy egyáltalán van arca. Mivel elárult egy romlott urat, Yurnerót száműzték az ősi Maszkok Szigetéről; mely büntetés megmentette az életét. A sziget ugyanis nem sokkal később alászállt a hullámokba egy bosszúálló mágiával terhes éjszakán. Egyedül ő maradt, hogy továbbvigye a Sziget rituálékból és kardforgatásból álló régi Juggernaut tradícióját. A technika egyedüli használójának, Yurnerónak önbizalma és bátorsága a végtelen gyakorlásból származik; leleményes kardtechnikája bizonyítja, hogy szüntelenül kihívások elé állítja magát. Mégis, indíttatásai olyan kifürkészhetetlenek, akárcsak arcvonásai. Bár egy olyan hős, aki mindent elvesztett kétszer is, úgy harcol, mintha a győzelem előre eldöntött lenne."

				"npc_dota_hero_pudge_bio"														"A Végtelen Vérontás Mezején, messze délre Quoidge-től, testes alak dolgozik fáradhatatlanul egész éjszaka, felaprítva, kibelezve és kupacokba rakva az elesettek végtagjait és belsőségeit, hogy a csatatér hajnalra tiszta legyen. Ezen az elátkozott vidéken semmi sem rothadhat el vagy bomolhat le; egyetlen holttest sem térhet vissza soha a földbe, melyből vétetett, akármilyen mélyre ásod is a sírt. Dögevő madaraktól kísérve, akiknek eledelét csőrnyi falatokra kell felvágnia, Pudge, a Hentes olyan pengék forgatását gyakorolja, melyek annál élesebbek lesznek, minél tovább használja azokat. Sitty-sutty-toccs. Hús válik el csonttól, inak és szalagok szakadnak mint az ázott papír. És bár a hentesmesterség mindig is ínyére volt, idővel Pudge megéhezett annak eredményére is. Egy falás izom innen, egy korty vér onnan... és hamarosan már úgy mélyesztette állkapcsát mélyen a legszívósabb torzókba is, ahogy egy eb csócsálja a rongyot. Még azok is, akik a Kaszástól rég nem félnek már, félik a Hentest."

				"npc_dota_hero_bane_bio"														"Amikor az isteneknek vannak rémálmaik, azokat Bane Elemental hozza. Az Atroposzként is ismert Bane Nyctasha istennő éjféli rémálmaiból született. A rettegés oly hatalmas erejeként, melyet az alvás nem tarthatott féken, kiemelkedett az istennő álmaiból, lakmározott annak halhatatlanságából, és ködös alakját az ő tintafekete véréből nyerte. Ő a félelem esszenciája. Azon halandóknak, kik hangját hallják, a legsötétebb titkaikat suttogja fülükbe. A minden hős szívében lakozó félelemhez szól. Az ébrenlét sem védelem, mert Bane folyamatosan csöpögő fekete vére olyan kátrány, mely rémálmokban ejti rabul ellenségeit. Bane jelenlétében minden hős tudja, hogy félnie kell a sötétségtől."

				"npc_dota_hero_earthshaker_bio"													"Akár egy gólem vagy vízköpő, Earthshaker valaha egy volt a földdel, de most már szabadon jár rajta. Azonban az említett teremtményekkel ellentétben ő önnön akarata révén teremtette saját magát, és nem szolgál más urat. Vastag sziklarétegek alatti álmatlan szunnyadása során tudatára ébredt a felette szabadon áramló életnek. Kíváncsivá vált.<br><br>Egy földrengéses időszak során Nishai hegycsúcsai lerázták magukról lavináikat, folyók folyását módosítva és sekély völgyeket változtatva feneketlen szakadékokká. Mikor a táj remegése végre megszűnt, Earthshaker lépett ki az elülő porból, úgy lökve félre a hatalmas sziklákat, akár egy könnyű takarót.<br><br>Egy halandó állat képére formálta, és Kőpatájú Raigornak nevezte el magát. Most már vérzik, lélegzik, tehát meg is tud halni. De lelke még mindig a földé; annak erejét hordja a mágikus totemben, mely sosem hagyja el. És aznap, mikor újra porrá lesz, a föld úgy fogadja majd, mint tékozló fiát."

				"npc_dota_hero_sand_king_bio"													"A Tündöklő Pusztaság homokja él, és öntudatos; a hatalmas sivatag egésze önmagával beszélget, olyan gondolatokat formálva, melyek csak egy ilyen hatalmasságban foganhatnak meg. De mikor alakot szükséges öltenie, hogy kommunikálhasson azokkal, kik nálánál korlátozottabb léptékűek, felszabadít egy darabkát önmagából, és megtölt vele egy mágikus páncél-héjat, melyet az ügyes Qaldini Dzsinn készített. Ez a személyiség-esszencia Crixalisnak nevezi magát, mely szó azt jelenti, „A Homok Lelke”, de mások Sand King néven ismerik. Sand King egy hatalmas pókszabású alakját ölti fel, amit a Sziporkázó Pusztaság kicsiny, de mindenütt jelen levő lakói ihlettek, és ami igazi hű kifejeződése vad természetének. Őrző, harcos, nagykövet; Sand King mindezen dolgok együttese, és elválaszthatatlan a végtelen sivatagtól, mely életet adott neki."

				"npc_dota_hero_nevermore_bio"													"Úgy tartják, hogy Sohamárban, a Shadow Fiendben egy költő lelke lakozik, valójában azonban több ezer van belőlük. Az idők során költők, papok, császárok, koldusok, rabszolgák, filozófusok, bűnözők és (persze) hősök lelkeit ragadta el; előle semmiféle lélek nem menekül meg. Hogy mihez kezd velük, nem tudni. Soha senki nem pillantott még át a Feneketlenségbe, ahonnét Sohamár előbújik, akár egy asztrálkövek közt rejtőző angolna. Felfalja őket, egyiket a másik után? Felaggatja őket egy rettentő templom termeinek falaira, vagy elteszi őket lélektartósító pácban? Csak báb csupán, melyet egy démoni bábjátékos dugott át a dimenzionális hasadékon? Akkora a gonoszsága, oly intenzív sötét aurája, hogy racionális elme azon át nem hatolhat. Persze, ha igazán tudni akarod, hová kerülnek az ellopott lelkek, van egy biztos módja a kiderítésének: add oda saját lelked a gyűjteményébe. Vagy csak várd meg, míg eljő Sohamár."

				"npc_dota_hero_sven_bio"														"Sven egy Virrasztó Lovagnak egy fakó meranth-tól született fattyú fia, aki Árnypart Romjain nevelkedett. Mivel apját kivégezték a Virrasztó Kódex megszegéséért, anyját pedig elűzte saját vad fajtája, Sven úgy véli, hogy társadalmi rendekben nem lehet becsületre lelni, csupán saját magunkban. Miután gondoskodott anyjáról annak hosszú haldoklása alatt, felajánlotta szolgálatait újoncként a Virrasztó Lovagoknak, sosem fedve fel kilétét. Tizenhárom éven át tanult apja iskolájában, elsajátítva azt a merev törvénykönyvet, mely az ő létezését irtózatosnak bélyegezte. Majd aznap, mikor fel kellett volna esküdnie, elragadta a Kitaszított Pengét, szétzúzta a Szent Sisakot, és elégette a Kódexet a Virrasztás Szent Lángjában. Ellovagolt a Virrasztó Erődből, hogy örökös egyedüllétben kövesse saját törvénykönyvét annak legutolsó szigorú rúnájáig. Még mindig lovag... ám immár Kóbor Lovag. Csak önmagának felel."

				"npc_dota_hero_phantom_assassin_bio"											"A Fátyol Nővérei - egy rend, mely az orgyilkosságra a természet rendjének szent részeként tekint - egy jövendölési folyamat során választja ki az általuk felnevelendő gyermekeket. A Nővérek célpontjaikat meditáció, és orákulumok kinyilatkoztatásai alapján választják. Megrendelést nem fogadnak el, és úgy tűnik, sosem politikai vagy anyagi okokból választanak célpontot. Gyilkosságaikban semmiféle terv nem ismerhető fel, és teljességgel véletlenszerűnek tűnhetnek: semmivel sem valószínűbb, hogy egy nagy hatalmú alakot iktatnak ki, mint hogy egy jobbágyot vagy egy kútásót. Bármilyen mintát kövessenek is a gyilkosságok, az csak előttük ismeretes. A meggyilkoltakra áldozatként tekintenek, és az ő kezük által meghalni megtiszteltetésnek számít. Bármelyik Phantom Assassin átveheti bármelyik másik helyét, a rendhez tartozáson kívül személyiség nélkül neveltettek; nem tudni, hányan vannak. Talán sokan, talán kevesen. Semmit sem tudni arról, mi rejtezik a Fantomfátyol alatt. Kivéve ezt az egyet, aki időről időre, mikor senki sincs elég közel, hogy hallja, meglebbenti fátylát, és a tiltás ellenére elsuttogja saját nevét: Mortred."

				"npc_dota_hero_skeleton_king_bio"												"Ostarion király számtalan éven át építette birodalmát ellenségei maradványaiból. Megszállott vállalkozás volt, amit azért tett, hogy elüsse valamivel egy olyan uralkodás örökkévalóságát, amit mintha végtelenségre kárhoztattak volna. Úgy hitte, mindaddig, míg építgeti kastélya tornyait, nem halhat meg. De végül megtudta, hogy áltatta magát... hogy maga a csont is elpusztulhat. Cseppet sem bízva a húsban, véglegesebb módot keresett uralkodása meghosszabbítására, és végül a lidércenergia keresésénél állapodott meg, egyfajta tiszta szellemi energiánál, amit bizonyos sötét lelkek adnak le halálukkor. Úgy gondolta, ha beoltaná magát lidércesszenciával, talán alkothatna egy testet, mely oly fényes és örökkévaló, mint az egója. A Lidércéj néven ismert ezerévenkénti napfordulón alávetette magát egy átalakulási szertartásnak, megparancsolva alattvalóinak, hogy gyűjtsenek elég lelket halhatatlanná válási törekvéseihez. Senki sem tudja, hányan estek el bajnokai közül, mert az egyetlen túlélő, aki számított, Wraith King volt, aki másnap reggel a nappal együtt emelkedett fel. Mostanában alig tölt időt ragyogó trónján, inkább kivont karddal kilovagol, olyan hűségesküt követelve, mely a halálon túl is érvényes."

				"npc_dota_hero_drow_ranger_bio"													"Drow Rangernek a Traxex nevet adták; olyan név ez, mely tökéletesen illik az alacsony, trollszerű, meglehetősen taszító drow népre. De Traxex nem drow. Szülei egy karavánnal utaztak, melyet banditák támadtak meg. Az ártatlanok mészárlásának zaja felszította a csendes drow nép haragját.<br><br>Miután a csata elült, a drow-k észrevettek egy apró lánygyermeket, aki a kocsironcsok között rejtőzött, és egyetértettek abban, hogy nem hagyhatják magára. Traxex már gyermekként megmutatta veleszületett tehetségét az általuk fontosnak tartott készségekben: a lopakodás, csendesség és finomság terén. Ha testileg nem is, de lélekben elment volna drow-cseregyereknek is, aki visszatért valódi otthonába. De ahogy nőtt, kezdett családja fölé tornyosulni, és csúnyának gondolta magát. Végtére is az ő vonásai simák és szimmetrikusak voltak, sehol egy szemölcs vagy durva szőrszál.<br><br>Elidegenedve örökbefogadó törzsétől, visszavonult, hogy egyedül éljen az erdőben. Eltévedt utazók, akik kitalálnak az erdőből, néha egy képtelenül gyönyörű vándorról beszélnek, aki a fák mélyéről kukucskált rájuk, majd elillant, mint egy álom, mielőtt megközelíthették volna. Hajlékony és láthatatlan, jegesen forró, és úgy mozog, mint a köd a csendben. A suttogás amit hallasz, az ő fagyos nyílvesszői, melyek épp egy ellenség szívébe találnak."

				"npc_dota_hero_morphling_bio"													"Az üstökös keringett, sötét eónokon át. Egy távoli nap fogságában, a gravitáció kérlelhetetlen vonzásában, a hatalmas jéggolyó a bolygók közötti feketeségben bukdácsolt, sötét utazása magányában. Az ősi Vloy háború előestéjén átütötte az eget és izzó csóvát gyújtott az éjszakában; jel volt, melyet mindkét hadsereg ómennek tekintett. A fagyott gömb elolvadt egy forró hővillanásban, miközben alant két hadsereg találkozott csatában egy keskeny folyó alkotta mezsgyén. Így szabadulva jeges álmából, a Morphling, az óceánok árapályát megtestesítő szeszélyes és féktelen elementáris erő, egy konfliktusba született. Csatlakozott a harchoz, ösztönösen véve fel az első tábornok alakját, aki át mert kelni a vízen, majd halálra sújtotta azt. Miközben az összevegyült harcosok küzdöttek, ő alakról alakra váltva haladt a csatán át, azonnal magába szívva e különös lények viselkedését; hol gyalogos volt, hol íjász, hol lovas, míg végül, mire az utolsó katona elesett, Morphling minden szerepet eljátszott már. A csata vége volt számára a kezdet."

				"npc_dota_hero_bloodseeker_bio"													"Strygwyr a Bloodseeker egy rituálisan felszentelt vadász, a Nyúzott Ikrek Vérebe, akit vért keresni küldtek le Xhacatocatl ködbe burkolózó csúcsairól. A Nyúzottak éhségének kielégítésére, és kiengesztelésükhöz tengernyi mennyiségű vérre van szükség, és gyorsan eltüntetnék a hegyi birodalom lakosságát, ha a magasalföldek papsága nem csillapítaná azt. Így Strygwyr feladata mészárlást keresni. Minden általa ontott vér életenergiája rögvest az Ikrekhez áramlik a fegyverein és páncélján levő szent jeleken át. Az évek során egy ádáz véreb energiájának megtestesülésévé vált; a csatában olyan vad, akár egy sakál. Azt mondják, néha látni a Bloodseeker maszkja alatt, ahogy a véres szomjoltás rohamában a Nyúzottak közvetlenül megszállják Vérebüket."

				"npc_dota_hero_axe_bio"															"A Vörös Köd Hadseregében gyalogosként szolgáló Mogul Khan szemet vetett a Vörös Köd tábornoki rangjára. Csatáról csatára véres tetteivel bizonyította rátermettségét. A ranglétrán való felemelkedését segítette a tény, hogy soha nem habozott lefejezni feletteseit. A hét éven keresztül tartó Ezer Láp hadjáratban dicsőséges vérontással tűnt ki, így hírnevének csillaga egyre fényesebben ragyogott, miközben bajtársainak száma szüntelenül csökkent. A végső győzelem éjszakáján Axe kinevezte magát a Vörös Köd új tábornokának, és felvette az „Axe” legfelsőbb címet. De csapatainak mérete nullára csökkent. Persze sokan haltak meg a csatákban, de jelentős számban estek áldozatul Axe pengéjének is. Szükségtelen mondani, hogy a legtöbb katona immár kerüli az ő vezetését. De ez cseppet sem számít Axe-nek, aki tudja, hogy egy egyszemélyes hadsereg messze a legjobb."

				"npc_dota_hero_phantom_lancer_bio"												"Pole eldugott falvának nem volt tudomása a birodalom szívében dúló háborúkról. Számukra a dárdás halászat csendje és az étel a család asztalán volt mindaz, mi a teljes élethez kellett. Ám a háború így is elérte őket. Az otthona előtt elvonuló rátermett sorkatonákhoz csatlakozott a szerény dárdás, Azwraith, megesküdve, hogy elhozza a békét a királyságnak, és azzal együtt népének is. Testvéreivel Vorn, a Rettentő Mágus elleni végső roham első vonalába helyezték, ahol társai a legnagyobb árat fizették. Ahogy a rohamozó csapat közeledett az erődhöz, övéi közül csak Azwraith maradt állva, és csak ő volt képes bejutni az erődítménybe.<br><br>Testvérei lemészárlásának haragjától fűtve Azwraith legyőzte a varázsló összes halálos csapdáját és idézett őrzőjét. Az egyszerű halász nemsoká megérkezett Vorn torony-szentélyéhez. A páros egész éjjel párbajozott, dárda a varázsbot ellen, alattuk pedig dúlt a káosz: míg végül Azwraith fülsiketítő ordítással átdöfte ellenfelét. De a varázsló nem egyszerűen csak meghalt; megszámlálhatatlan fényszilánkra robbant, melyek erővel járták át gyilkosát. Amint a por elült, és a csata füstje oszladozni kezdett, Azwraith fajtája gyűrűjében találta magát. Mindannyian ugyanazt a ruhát és fegyvert viselték, amit ő, és érezte, hogy mind ugyanazt gondolják, mint ő. Tudva, hogy szövetségesei közelednek, akaratával elrejtette ezen fantomokat, kik egyesével semmivé váltak. Amint a katonák megérkeztek a szentélybe, ott találták a harcost, ki legyőzte a varázslót. Mikor megközelítettek bajnokukat, a dárdás köddé vált. A dárdavivő, ki előttük állt, maga is egy fantom volt csupán."

				"npc_dota_hero_razor_bio"														"Az Alvidéket benépesítő jellegzetes hatalmak között Razor a Villámszülött az egyik legrettegettebb. Villámkorbácsával a Keskeny Útvesztőben járőrözik, a járatok e csalárd szövevényének hálózatánál, mely által a holtak lelkei osztályozásra kerülnek intelligenciájuk, ügyességük és kitartásuk alapján. Az Útvesztő fölött lebegő Razor letekint az összezavarodott lelkekre alant, és égető elektromos kisüléseket küld rájuk büntetés és sürgetés gyanánt, miközben azok saját végzetükről döntenek, fénylő kijáratok vagy végtelenül sötét vermek felé sietve. Razor egy uralkodó erő öröklétű megtestesülése, aki hatalmát absztrakt és szinte beteges módon használja. Mégis, olyan uralkodói légkört áraszt, ami arra utal, hogy cinikus megelégedésre lel munkájában."

				"npc_dota_hero_storm_spirit_bio"												"Storm Spirit szó szerint természeti erő, a szél és az időjárás vad ereje, emberi formába zárva. De még milyen szilaj, kedélyes és fékezhetetlen formába! Olyan vidám, mint egy kedvenc nagybácsi, és energiával tölt meg minden helyzetet. De nem volt ez mindig így, létrejöttét pedig tragédia övezte. Nemzedékekkel ezelőtt a Jajgató Hegyeken túli síkságokon egy jóravaló nép haldoklott a szárazság és járványok miatt. Egy egyszerű, Dörgedelmes nevű elementalista tiltott varázslatot használt a vihar szellemének megidézésére, esőt kérve. Az e halandó elbizakodottságán feldühödött Raijin néven ismert Mennyei Vihar letarolta a vidéket, pusztasággá téve azt szelekkel és áradással. Dörgedelmes nem volt ellenfél a Mennyeinek, legalábbis addig, míg olyan öngyilkos varázslatot nem használt, mely eggyé kovácsolta kettejük sorsát: saját testének börtönében ejtette foglyul a Mennyeit. Közös csapdájukban Dörgedelmes határtalan humora összeolvadt Raijin dühödt energiáival, létrehozva a jó kedélyű Dörgedelmes Raijint, egy Mennyeit, aki fizikai alakban jár a világban."

				"npc_dota_hero_crystal_maiden_bio"												"A mérsékelt övi birodalomban született, és tüzes nővérével, Linával együtt nevelkedett Rylai, a Crystal Maiden hamar rájött, hogy belső elemi vonzódása a jéghez mindenkinek csak bajt okozott maga körül. Források és hegyi folyók fagytak be pillanatok alatt, ha megállt pihenni közelükben; növekvő termények fagytak el és gyümölcsöző kertek váltak jeges labirintusokká, és mentek tönkre. Mikor felbőszült szülei Linát az Egyenlítőre küldték, Rylai a hideg, északi Jégtönk birodalmába száműzve találta magát, ahol egy Jégvarázsló fogadta be, aki a Kékszívű Gleccser tetején vájt magának remetelakot. Hosszas tanulás után a varázsló szerint a lány készen állt az önálló életre. Arra kérte, hogy vegye át helyét, majd a varázsló leereszkedett a gleccser mélyébe ezeréves álmot aludni. A lány jártassága a Fagyos Művészetekben azóta csak mélyült; képességei ma már egyedülállóak."

				"npc_dota_hero_kunkka_bio"														"A hatalmas kladd haditengerészet Admirálisaként, Kunkkát bízták meg hazája szigeteinek védelmével, mikor a Zuhatag démonjai összehangolt támadást indítottak az emberek földjeiért. Több évnyi kis összetűzés és egyre merészebb és pusztítóbb támadások után a démonflotta összes vérszomjas hajóját a Reszkető Szigetekre zúdította. Kladd öngyilkos-mágusai kétségbeesetten hajtották végre végső rituáléjukat, egy seregnyi ősi szellemet idézve meg a flotta védelmére. A démonok ellen ez alig volt elég ahhoz, hogy forduljon a kocka.<br><br>Miközben Kunkka nézte, ahogy a démonok egyenként süllyesztik el hajóit, legalább annyi elégtétele volt, hogy ősi mágiájával megtizedelhette a flottájukat. De a csata csúcsán valami a démonok, emberek és atavisztikus lelkek összecsapásában felzavarhatott egy negyedik erőt, mely a mélyben szunnyadt. A hullámok toronymagasra csaptak a néhány megmaradt hajó körül, és Maelrawn a Csápos jelent meg a csata közepén. Indái a hajók köré fonódtak, egymáshoz húzva ember és démon munkáját, és dühöngő káosszá korbácsolva vizet és szelet.<br><br>Hogy mi történt annak a viharnak a közepén, senki nem tudná megmondani. A Zuhatag eldübörgött az ürességbe, korábbi lakóitól elhagyatva. Kunkka immár csak egyetlen hajó admirálisa, egy kísérteties sziluetté, mely vég nélkül játssza újra meg újra pusztulásának utolsó másodperceit. Hogy ő maga meghalt-e abban a katasztrófában, nem tudni. Még Tidehunter, aki Maelrawnt megidézte, sem tudja biztosan."

				"npc_dota_hero_warlock_bio"														"Az Ultimyr Akadémia Ősi Levéltárának főkurátoraként és vezető begyűjtőjeként Demnok Lannik fáradhatatlan volt az elveszett, ritka és tiltott kötetek keresésében. Nem volt olyan fenyegető elátkozott templom, olyan veszedelmes barlangjárat, hogy saját túlélésével kapcsolatos aggodalma eltántoríthatta volna őt a belépéstől, ha a szóbeszédek arra utaltak, hogy valamilyen ősi tudást tartalmazó irat talán megmaradhatott annak mélyén. Ám vizsgálódásai oly sokszor váltották ki a védelmező entitások haragját, hogy végül szükségesnek találta a mágia tudományának elsajátítását. Ugyanolyan alapos megszállottsággal látott neki a varázstudomány tanulásának, mint amilyen a régiségek kutatásában jellemezte, és kevesebb idő alatt vált az Akadémia legnagyobb hatalmú Warlockjává, mint amennyi a legtöbb gyakornoknak egy előkészítő kurzus elvégzéséhez kellett. Mintegy mellékesen faragott magának egy Szörnyűfa-botot, és foglyul ejtett benne egy, a Külső Poklokból megidézett szellemet. És felkészülésként arra a napra, amikor már az utolsó elveszett varázsigekönyvet is fellelte, elkezdte megírni saját Fekete Kódexét, mely kétségtelenül oktató jellegű lesz."

				"npc_dota_hero_zuus_bio"														"Zeus, a Menny ura, istenek atyja, minden hőst úgy kezel, mintha azok izgága, lázadozó gyermekei volnának. Isteni felesége, miután számtalan alkalommal kapta már rajta őt légyottokon halandó nőkkel, végül ultimátumot intézett hozzá: „Ha ennyire szereted a halandókat, menj, és válj azzá! Csak akkor térj vissza hozzám halhatatlan férjemként, ha be tudod bizonyítani, hogy hűséges vagy. Különben viszont eredj, és halj meg teremtményeid között.” Zeus kikezdhetetlennek találta logikáját (és mágiáját), és beleegyezett tervébe. Azóta is a lehető legrendesebben viselkedik, mivel a halhatatlanságot némiképp jobban kedveli, mint a halandókat. De hogy bizonyítsa, méltó öröklétű házastársához, továbbra is a győzelmet kell hajszolnia a csatatéren."

				"npc_dota_hero_tiny_bio"														"Az egy darabka kőként életre kelt Tiny eredete olyan rejtély, melyen ő maga egyfolytában tűnődik. Most már Sziklaóriás, de mi volt régen? Egy gólem sarkáról lepattant szilánk? Egy vízköpő-készítő műhelyéből kisöpört kődarab? Garthos Orákulum-képmásának egy töredéke? Mélységes kíváncsiság hajtja, és a világban utazva fáradhatatlanul keresi eredetét, őseit és népét. Ahogy kóborol, egyre nagyobb és súlyosabb lesz; az erőktől, melyek a kisebb sziklákat szétmállasztják, Tiny egyre csak nő és nő."

				"npc_dota_hero_puck_bio"														"Bár Puck első pillantásra csintalan, gyermeki személyiségnek tűnhet, ez a jellemvonás egy idegen személyiséget fed el. Egy tündérsárkány, egy eónokig élő teremtmény fiatal formájaként Puck számtalan évezredet tölt el gyermeki alakjában. Így bár technikailag igaz, hogy Puck egy ifjonc, de még akkor is az lesz, mikor a mai kor városai mind porrá omlottak már. Motivációi ezért kifürkészhetetlenek, és ami játéknak tűnhet, valójában sötétebb célt takarhat. Az, hogy végtelenül kedveli a csintalankodást, jelzi valójában Puck igazi természetét."

				"npc_dota_hero_dazzle_bio"														"A Dezun rend minden fiatal tanoncának egy sor rítust kell teljesítenie, mielőtt árnypappá válhatna. Az utolsó rítus, az árnyak rítusa egy szívtépő spirituális utazás Nothl birodalmán, egy kiszámíthatatlan vidéken át, ahonnan nem minden látogató tér vissza. Azok egy része, akik igen, tébolyultként. Mások furcsa adottságokra téve szert. De minden ott járót megváltoztat az élmény.<br><br>Dazzle a megvilágosodás keresésétől indíttatva, törzsének legifjabb tagja volt, aki valaha is kérte a szent rituálét. A rend először visszautasította, mondván túl fiatal. De Dazzle-t nem lehetett lebeszélni. Az öregek valami különlegeset éreztek a makacs tanoncban, így megenyhültek. Dazzle megitta a szent bájitalt, és a tűz mellé telepedett, miközben törzsének többi tagja áttáncolta az éjszakát.<br><br>Nothl birodalmának éteri dimenziójában a fény és sötétség tulajdonságai felcserélődnek. Így az ifjú ragyogó, gyógyító, a mi szemünknek gyönyörű fénye, igazából egyfajta baljós gonoszság; és a legsötétebb dolgok a szemkápráztató ragyogásban történnek. Az öregek megérzése próféciának bizonyult: Dazzle olyan árnypapként tért vissza népe közé, amilyet előtte még sosem láttak; hatalmában állt gyógyítani és pusztítani is. Most tehetségét ellenségei levágására és barátai erősítésére használja."

				"npc_dota_hero_rattletrap_bio"													"Csapdazörgető ugyanabból a szerteágazó népcsaládból származik, mint Sniper és Tinker, és mint a Buzgó Népek közül sokan, ő is fürge észjárása és szerkezetei segítségével ellensúlyozza pöttöm méretét. Csapdazörgető - egy órakészítő fiának fia - már sok éve tanulta a szakmát, mikor háború szállt alá a hegyekből, és söpörte ki az alföldi falvakból az efféle ártatlan hivatásokat. „Az új szakmád a harc” - mondta haldokló édesapja őseik falvának felperzselt, füstölgő romjai között.<br><br>Csak a rossz iparos hibáztatja szerszámait, és Csapdazörgető sosem keresett kifogásokat. Miután édesapját eltemette a falu romjai között, nekilátott a hadviselés leghatalmasabb eszközévé formálni magát, akit a világ valaha látott. Megesküdött, hogy soha többé nem lesz felkészületlen, és tehetségét felhasználva egy olyan Clockwerk erőpáncéllal erősítette fel magát, amihez képest más vidékek lovagjai holmi bádogdoboznak tűntek. Mára Csapdazörgető gépek egész hadát hordja magával, egy apró de halálos harcossá vált, kinek rajtaütési és rombolási képességei a hatékonyság szinte már automatizált szintjére emelkedtek. A halál iparosa, mechanikus eszközei gyorsan végeznek az elővigyázatlanokkal, a hadviselés e korának új hajnalát hirdetve. Kinek az ideje érkezett el? Hát Clockwerké!"

				"npc_dota_hero_lich_bio"														"A fagymágus Ethreain (ekkor még nem Lich) életében a pusztító jég fenyegetését használta egész királyságok szolgaságba kényszerítésére. Alattvalói - néhány elkeseredett mágus segítségével - végül eléggé felbátorodtak, hogy lecsapjanak rá. Elég megigézett kötéllel felszerelkezve ahhoz, hogy örökre megkötözzék, a fagymágust tetemes súlyhoz kötözték, és beledobták egy tóba, mely főképp feneketlenségéről volt híres. De nem volt az.<br><br>Csak úgy egy évig süllyedt, mielőtt egy kiszögellés megakasztotta. Aztán ott pihent, holtan, de sosem lebomolva, mígnem a földmágus Anhil úgy gondolta, megbizonyosodik a Fekete Tó állítólagos feneketlenségének legendájáról. A mérőón belegabalyodott a megfulladt mágus kötelékeibe, és Anhil már húzta is fel a váratlan díjat. Arra gondolva, hogy ha a holtat élőholttá tenné, kikérdezhetné a Lichet a tó tulajdonságairól, eltávolította a köteléket és nekilátott egy egyszerű feltámasztó rítusnak. Ekkor már Ethreain ellenségeinek leszármazottjai is rég az idő ködébe vesztek, így nem volt senki, aki Anhilt figyelmeztethette volna meggondolatlanságára. De szinte rögtön megtudta, miért is hozott hibás döntést, amikor a Lich levetette béklyóit és elemésztette őt."

				"npc_dota_hero_tidehunter_bio"													"A Leviatánként ismert Tidehunter egykor az Elsüllyedt Szigetek bajnoka volt, de motivációi ugyanolyan rejtelmesek, akár a népééi. Mind ismerjük a Szárazföldek hajózási útvonalainak fontosságát, és hogy miként emelkedhetnek fel és bukhatnak el birodalmak attól függően, ki uralja a nyílt vizet. A tenger alatti útvonalakról sokkal kevesebbet tudni, vagy arról, hogy a Meranth Diaszpóra hogyan harcolt ki magának lakóhelyeket a tenger alatti végtelen csatározások során. A merek és emberek közti törékeny megállapodások által bepillanthatunk a vízbe merült birodalmak kiterjedésébe, de azok politikája már összetettnek és homályosnak bizonyul. Olybá tűnik, Leviatán belefáradt az ilyen kicsinyes civakodásba, és egyedül kelt útra, csupán mélyben lakozó istenének, a Csápos Maelrawnnak tartozva hűséggel. Most útjába akadó embert és meranth-ot keresve járja a sekély vizeket, különösképp gyűlölve Kunkka admirálist, aki régóta nemezise már valami olyan okból, melyet elnyeltek a tenger legmélyebb árkai."

				"npc_dota_hero_shadow_shaman_bio"												"A Vérző Dombságban született Rhasta csak egy éhező ifjonc volt, mikor egy kóbor szélhámos magához vette. A vén szélhámos két réztűért jövendőt mondott, háromért kiherélte a disznódat, ötért pedig körülmetélte a fiadat. Egy jó vacsoráért felöltötte sámánöltözékét, felolvasott ősi könyveiből, és átkot küldött ellenségeidre. Különös, új csemetéje, aki részben dombsági troll volt, részben pedig... valami más, segítőként dolgozott, és egzotikus légkört kölcsönzött a szélhámos mesterségéhez.<br><br>Mindig egy lépéssel a becsapott vásárlók előtt, egy várossal megelőzve egy őket üldöző ügyfelet, a páros beutazta a megmételyezett vidékeket, míg egy napon a szélhámos rájött, hogy a kis ifjonc valóban képes arra, amit ő csak tettetett. Pártfogoltjának tehetsége volt; tehetsége, melyet az ügyfelek méltányoltak. Így az ifjonc Rhastát a nézők elé lökték, és megszületett a Shadow Shaman művésznév. A páros tovább járt városról városra, pénzért varázsolva, és közben Shadow Shaman hírneve nőtt. A párost végül utolérte kétszínű múltja, és rajtuk ütött egy rakás becsapott egykori ügyfél. A szélhámost levágták, és Rhasta akkor először használta sötét célokra képességeit, lemészárolva a támadókat. Eltemette szeretett mesterét, és most arra használja hatalmát, hogy elpusztítson bárkit, aki ártani próbálna neki."

				"npc_dota_hero_riki_bio"														"Riki a nagy Tahlin dinasztia középső gyermekeként született. Idősebb, a trónra nevelt bátyja, és elkényeztetett és jól tartott öccse között Riki, a kis középső fiú mintha a láthatatlanság művészetére született volna. Művelte is ezt a művészetet, mely végül megmentette az életét azon az éjjelen, mikor övéit elárulták és családját lemészárolták. Egyedül ő menekült meg a teljes királyi vérvonalból; kicsi volt és fürge, nem keltett feltűnést, és füstöt használt álcájául. A meglepetés előnyét kihasználva kivezető utat vágott magának a királyi birtokról, csendben metszve el egyik ellenséges harcos torkát a másiké után. Most, uralkodói felelősségeitől megszabadulva, Riki egy új mesterség szolgálatába állította tehetségét: Lopakodó Orgyilkossá lett. Elhallgattatja ellenségeit, és fejleszti képességeit, remélve, hogy egy napon bosszút állhat azokon, akik megölték családját, és megfosztották őt attól, ami származás szerint őt illeti."

				"npc_dota_hero_enigma_bio"														"Semmit sem lehet tudni Enigma múltjáról. Csak történetek és legendák keringenek, melyek nagy része kétes eredetű, a korokon át szájhagyomány útján terjedt. Valójában Enigma egy talány, kinek egyetlen igaz életrajza a leírása: ő egy egyetemes erő, világok elemésztője. A semmi teremtménye, néha anyagi, máskor éteri. A síkok közötti bestia.<br><br>Vannak történetek, melyek úgy tartják, valaha nagy alkimista volt, aki az univerzum titkait igyekezett felderíteni, és arroganciája miatt elátkozták. Más legendák szerint különös jelentőséggel bíró ősi teremtmény, a mélység megtestesülése — az univerzum első fényei előtti eredeti sötétségből szóló gonosz hang. És vannak még régebbi legendák, melyek szerint ő az első összeroskadt csillag, egy fekete lyuk, mely összetetté és értelmessé növekedett; motivációi kiismerhetetlenek, hatalma kérlelhetetlen, pusztító erő, mely magára a létezésre szabadult rá."

				"npc_dota_hero_tinker_bio"														"Boush, a Tinker aprócska faja intelligenciájáról, ügyességéről és a mágiához való kényes viszonyáról ismert. Büszkeségből az eszükre hagyatkoznak a túléléshez, és a természetnek csak azon erőit használják, melyek racionális módszerekkel kiaknázhatók. De még ilyen elővigyázatosság mellett is adódott probléma jócskán, amiről Boush is tanúskodhat. Egykor a természet törvényeinek fő vizsgálójaként Boush, a Tinker nagyszabású vizsgálódást folytatott a természet működésével kapcsolatban, megalapítva egy földalatti laboratóriumot az Ibolyaszín Fennsík hírhedt, ködbe burkolózó kopárságán. A mágusokat az általuk a világra szabadított veszedelmek miatt megvető Boush és Tinker-munkatársai végül maguk téptek fel nagy gőgösen egy olyan portált, mely egy a megértésen túli vidékre nyílott, és tessékeltek be rajta néhány saját rémséget. Fekete köd emelkedett fel az Ibolyaszín Fennsík barlangos belsejéből, örök sötétségbe burkolva azt, melyből folyamatosan rettenetes hangok hallatszanak. Boush csak józan eszével és a nála levő szerkentyűkkel menekült meg, az egyetlen Tinkerként, aki túlélte az Ibolyaszín Fennsík Incidenst."

				"npc_dota_hero_sniper_bio"														"Élesszemű Kardel Knollen hegyeinek mélyén született, ahol az ottani Buzgó népség emberemlékezet óta a falujuk fölötti szirteken lakó különös meredélyjárók vadászatából éltek, távolból lőve le azokat, majd begyűjtve tetemüket onnan, ahová az esett. Élesszemű e fura hegyi buzgó népség legjobbjai közé tartozott, akik számára a lőfegyver csupán egy további végtag, a lövés pedig ugyanolyan természetes, mint a lélegzés.<br><br>Előszólítása napján, mikor faluja teljes jogú tagjává vált volna, Élesszemű elvégezte az ősi próbát: egyetlen lövéssel a völgy aljáról leszedni egy állatot a szirtekről. Ha elvéti, becstelenné válik. Élesszemű, teljes faluja figyelő tekintetei előtt, leadta a lövést. Egy meredélyjáró lezuhant, a tömeg ujjongott. De mikor a tetemet begyűjtötték, a falu elcsendesült, mert az öregek azt látták, hogy a golyó átütötte a meredélyjáró fénylő középső szemét, majd leesve elakadt annak csőrkávájában. Ez a baljós jel volt egy sötét prófécia kezdősora, ami dicsőséget, egyszersmind száműzetést jövendölt a lövésznek, aki ilyen lövést ad le. Így Élesszeműt, a Snipert saját ügyessége kárhoztatta a népétől való elválásra, akik addig nem is látják szívesen újra maguk közt, míg be nem teljesítette a prófécia többi részét is, legendás alakká válva egy csatamezőn."

				"npc_dota_hero_necrolyte_bio"													"A nagy pestis idején egy sötét hajlamú, jelentéktelen szerzetes, bizonyos Rotund'jere, hirtelen bíborosi rangra emelve találta magát, minden feljebbvalójának gyors halálát követően. Míg a Rend más tagjai a betegek megsegítésére siettek, az újonnan felszentelt bíboros elvonult Rumusque Katedrálisába, ahol serényen tervezgette haldokló nemesek tulajdonának megkaparintását, spirituális jutalmakat ígérve nekik, ha földi birtokaikat rá testálják. Mikor a pestis visszahúzódott néhány eldugott zugba, a rend nagyja is felfigyelt viselkedésére, eretnekségben bűnösnek találták és szolgálatra ítélték a pestisesek kórtermében, olyan varázslatokkal babonázva meg őt, melyek lassan kibontakozó és hosszú betegségéről gondoskodtak volna. De nem számoltak természetes immunitásával. Rotund'jere elkapta a betegséget, de ahelyett, hogy meghalt volna tőle, az az erejét táplálta, átváltoztatva őt egy valóságos pestis-mágussá, a Járvány Pápájává. Kikiáltva magát a Necrophosnak, járja a világot, terjesztve a kórt ahol csak megfordul, és növelve szörnyű erejét minden faluval, amit mérgező jelenléte elpusztít."

				"npc_dota_hero_slardar_bio"														"Slardar egy slithereen, a Mélységlakók egyike, az elsüllyedt városok hatalmas hálózatának és az azokban eltemetett ősi vagyon őrzője. A Slithereen Őr az óceánok legmélyebb árkainak fénytelen öbleiben járja a titkos kincseskamrákat, folyton figyelve a víz alatti tolvajokat, akiket kapzsi szárazföldi varázslók küldtek a mélybe. Mélységesen hű, és hallgatag természete mögött a tenger legtitkosabb helyeinek beható ismerete rejtőzik. Bár a fényesség fájdalmat okoz neki, felemelkedik a sekély vízbe felderítést végezni, hogy meggyőződjön róla, senki sem konspirál a mélységek ellen, és néha, hogy könyörtelenül üldözze azon ritka keveseket, akiknek sikerül ellopóznia egy-egy tárggyal az Elsüllyedt Kincstárból. Mivel egész életét nagy nyomás alatt töltötte, a tenger óriási súlya alatt, Slardar a Slithereen Őr mérhetetlen erejű teremtmény."

				"npc_dota_hero_beastmaster_bio"													"Karroch a vadak gyermekeként született. Anyja belehalt a szülésbe; apja Slom Utolsó Királyának patkolókovácsa volt, akit halálra tapostak fia öt éves korában. Ezek után Karroch a király állatkertjébe került tanoncként, ahol a királyi udvar állatai között nevelkedett: oroszlánok, majmok, vad szarvasok, és más kevésbé ismert, szinte hihetetlen bestiák között. Mikor az ifjú hét éves volt, egy felfedező egy olyan állatot hozott, amihez hasonlót még senki sem látott. A megláncolva a Király elé vonszolt állat beszélt, bár szája nem mozdult. Szavaival a szabadságáért könyörgött. A Király csak nevetett és megparancsolta a vadállatnak, hogy szórakoztassa; mikor az visszautasította, lesújtott rá az Őrült Jogarral, és utasítására a vadak közé hurcolták.<br><br>Az elkövetkező hónapokban a fiú, Karroch, ételt és gyógyító italokat csempészett a sebesült lénynek, de csak lassítani tudta állapotának romlását. A vadállat beszélt a fiúhoz, szavak nélkül, és idővel kötelékük addig erősödött, míg az ifjú egyszer csak úgy találta, hogy már képes válaszolni is; sőt most már az összes lénnyel tud beszélni a Király állatkertjében. Aznap éjjel, mikor a vadállat meghalt, a fiún úrrá lett a düh. Az udvar állatait lázadásra bátorította, és kinyitotta ketreceiket, hogy ámokfutásba kezdhessenek a palota területén. Az Utolsó Királyt szétmarcangolták a felfordulásban. A zűrzavarban egy királyi szarvasbika meghajolt az őt kiszabadító fiú előtt; Beastmasterrel a hátán átugrotta a birtok magas falait, és megszöktek. Az immár férfivá érett Karroch, a Beastmaster nem vesztette el a vadon állataival társalgás képességét. Olyan harcossá nőtt, aki eggyé vált a természet vadságával."

				"npc_dota_hero_venomancer_bio"													"A Jidi Sziget Savdzsungeleiben minden lénynek, mely a maró nedvektől csöpögő fluoreszcens indák között futkározik, mászik vagy szárnyal, méreg folyik ereiben és bugyog a beleiben. De Venomancert még ebben a mérgező állatseregletben is a legmérgezőbbként ismerik el. Réges-rég egy Lesale nevű gyógyfüvész kelt át a Fradj-öblön irhakenuján, hogy kéregből és gyökérből kivonható hatékony esszenciákra leljen, de helyette szörnyűséges átalakulást talált. Két mérföldnyire Jidi dzsungelében Lesale találkozott egy magát epifitonnak álcázó hüllővel, mely megmarta őt, mikor tévedésből le akarta szakítani. Kétségbeesésében, a dzsungel gyógynövénykincsével kapcsolatos részleges ismereteit használva, összekeverte a (hamarjában megfojtott) hüllő mérgét egy páncélos orchidea nektárjával, hogy ellenmérget elegyítsen. Pillanatokkal az előtt, hogy fekete bénulás kerítette hatalmába, beinjekciózta magát egy orchidea-tüskével, és azonnal kómába esett.<br><br>Tizenhét évvel később valami megmoccant azon a helyen, ahová zuhant, lerázva magáról az évek összegyűlt humuszát: Venomancer. Többé már nem Lesale a gyógyfüvész volt, hanem Lesale, a Halálhozó. Elméje szinte teljesen kitörlődött, húsát pedig felemésztette és felváltotta egy új anyag, olyan, ami összeolvasztotta a hüllő mérgét az orchidea mérgező kültakarójával. Jidi Savdzsungele új urat ismert meg, olyat, aki előtt hamarosan még a legvadabb ragadozók is megtanultak behódolni, vagy a földbe ásni magukat, hogy életben maradjanak. A szörnyűséges sziget túlságosan szűknek bizonyult, és valami emberi vágyódás mélyen Venomancer szívében útnak indította Lesale-t új mérgek keresésére és új halál osztására."

				"npc_dota_hero_faceless_void_bio"												"Sötét Rettenet, a Faceless Void egy látogató Claszureme-ből, egy időn kívüli vidékről. Az továbbra is rejtély, hogy miért gondolja ez a más dimenzióból való lény, hogy a Nemeziskövekért folyó küzdelem miatt érdemes átlépnie a mi fizikai síkunkba, de úgy tűnik, hogy az e világban bekövetkező zavar az erőegyensúlyban hatással van a közeli dimenziókra. Az idő semmit sem jelent Sötét Rettenetnek, kivéve lehetőséget, hogy keresztbe tegyen az ellenségeinek és támogassa szövetségeseit. A világegyetem ilyen távlatból szemlélése távolivá és elszigetelődötté tette, bár a csatákat képes nagyon is személyesnek tekinteni."

				"npc_dota_hero_death_prophet_bio"												"Krobelus Death Prophet volt, a halál prófétája, ami annak egyfajta megfogalmazása, hogy pénzért jósolt a leggazdagabbaknak, akik a fátyol mögé kívántak tekinteni. Azonban miután évekig mások számára kutakodott, elkezdte kutatni saját végzetének nyomait. Amikor a halál nem volt hajlandó felfedni titkait, megpróbálta az életével megvásárolni azokat. De a legnagyobb ár is kevésnek bizonyult.<br><br>A halál visszautasította újra és újra, folyton visszatartva legnagyobb rejtélyeit. Lelkében pedig egyre nőtt az irigység. Mások mindörökre meghalhattak; ő miért nem? Neki miért kell visszavetődnie az élet partjaira ilyen fárasztó rendszerességgel? Ő miért nem érdemelte meg azt, amit minden más élő teremtmény biztosra vehetett? Mégsem kedvetlenedett el.<br><br>Minden alkalommal, amikor visszatért a sírból, egy kis darabot hozott magával a halálból. Lidércek követték, mint összezúzott lelkének apró szilánkjai; vére híggá és ektoplazmikussá vált; a szürkületben lakmározó lények maguk közül valónak tekintették... Minden pusztulással odaadott egy kicsit az életéből, és úgy tűnt, már látja a véget. Krobelus megkettőzött halálra szántsággal és önmaga egyetlen ügyfeleként vetette magát még buzgóbban a halál feneketlen mélyébe, hogy beteljesítse az egyetlen jóslatot, mely elkerülte őt: hogy egy napon Death Prophet sem tér vissza többé a halálból."

				"npc_dota_hero_pugna_bio"														"Pugna szülőföldjén, az Alsóbb Régiók kürtői közelében állt egy, a Feledés Művészetének szentelt lámakolostor, mely az alvilági energiákból tartotta fenn magát. Maga a templom Nagymestere évekkel korábban átlépett már a Feledésbe, vezető nélkül hagyva akadémiáját. A templom kormányzói mesterük halála pillanatától kezdve jós-rítusokat végeztek, hogy beazonosítsák mesterük reinkarnációját, és végül minden jel a közeli szomszédságba kezdett mutatni. Számos falu bújt meg a templom árnyékában, melyek sikátorait és tereit visongó gyerekek kacagása töltötte meg.<br><br>Az alig tizenhárom hónapos Pugna csupán az egyik jelölt volt a helyi lurkók közül, és a megjelölt napon bemutatták őt a templomban két másik ígéretes kicsivel együtt. A lámák egy rakás kopott relikviát mutattak a gyermekeknek, egykori nagymesterük becses holmiját. Az egyik fiú egy profir pálcáért nyúlt, ami a lámáé volt... és az orrába dugta. Egy pajkos kislány egy amulettet húzott elő, ami szintén a lámáé volt, és gyorsan lenyelte. Pugna hűvösen méregette a másik kettőt, vidáman felnevetett, majd smaragd lángokat lövellt rájuk, egy pillanat alatt hamuvá változtatva őket. Eztán felkapta a pálcát és az amulettet, kijelentve: „Enyém!” A kormányzók vállaikra emelték a sugárzó Pugnát, bebugyolálták őt nagymesterük öltözékébe, és sietve a trónhoz vitték, mielőtt jókedve elillanna. Öt évvel később maga a templom is egy kupac hamu volt csupán, Pugna végtelen megelégedésére."

				"npc_dota_hero_templar_assassin_bio"											"Lanaya, a Templar Assassin, a kíváncsi érdeklődés útját járva jutott el hivatásához. Megszállottságba hajló tudományos beállítottságtól űzve ifjú éveit a természet törvényeinek aprólékos tanulmányozásával töltötte; mágiával és alkímiával foglalkozó köteteket bújt, kísérleteket ismételt meg az Ibolyaszín Archívum megpörkölődött töredékei alapján, és a Buzgó krónikások megfigyeléseit memorizálta. A természeténél fogva eleve csöndes és titokzatos lány lopakodási képességeit tovább érősítették az e tárgyak megszerzésének nehézségei. Ha kevésbé visszahúzódó, talán elhíresült volna tolvaj-tanoncként a céhek között. Nyomozásai azonban ehelyett sokkal kétesebb hírű helyekre vezették.<br><br>Bár a titokzatoskodáshoz való tehetségével az univerzum titkainak nyitját kereste, helyettük egy olyan titkos ajtót nyitott ki, mely magában a természetben létezett: a legtitkosabb Rejtett Templom bejáratát. Az átjárón túl váró tudásról kiderült, várta őt, és a rejtély, melyet felfedezésének pillanatában fedett fel, semmi volt azon válaszokhoz képest, melyeket felkínált Lanayának, ha a szolgálatában marad. Ő felesküdött e rejtelmek védelmére, de ami fontosabb, hogy a Rejtett Templom szolgálatában kielégítheti végtelen tudásszomját. Minden általa feledésbe küldött ellenfél szemében egy kicsit több tárul fel a rejtélyből."

				"npc_dota_hero_viper_bio"														"Viper, egy szadista varázsló rosszindulatú bizalmasa, akit az annak reményében fogott el, hogy megszelídítheti, különös módon örült annak, hogy megszöktették az elzárt és változatlan föld alatti Alsóbb Régiókból, ahol faja évmilliókon át élt, miután egy kőzetlemez-csúszás fénylő barlangokba zárta el a Pokolsárkányokat. Viper egy ideig úgy tett, mintha alávetné magát a varázsló kötelmeinek, remélve, hogy amit lehet, megtanulhat a mágus által űzött sötét mágiából. De hamar rájött, hogy kevés varázslat olyan halálos, mint a mérgek, melyekkel született. Olyan savat választva ki, mely gyorsan átrágta ketrece rúdjait, a Pokolsárkány kicsusszant zárkájából, mérget köpött a vén varázstudó szemébe, majd kiröppent a világba, hogy tudassa, új uruk megérkezett."

				"npc_dota_hero_luna_bio"														"Hogyan süllyedt idáig? Valaha ő volt a Síkságok Veszedelme, ember és állat kegyetlen vezére, ki képes rettegést kelteni, bármerre is jár. Most messze került szülőföldjétől, félőrültté tette az éhség és a több hónapnyi vándorlás, hadserege pedig rég halott volt, vagy még rosszabb történt velük. Miközben egy ősi erdő szélén állt, parázsló szempár fürkészte egy öreg faágról. Valami gyönyörű és halálos dolog keresett vacsorának valót a mélyülő szürkületben. A lény hang nélkül fordult meg és távozott. Úrrá lett rajta a düh. Egy rozsdaette tőrt szorongatva a vadállat nyomába eredt, elszánva magát, hogy legalább egy szikrányit visszaszerez egykori dicsőségéből, de prédája nem hagyta magát elkapni. Háromszor szorította sarokba a lényt a sziklák és fák között, és háromszor vetve rá magát kellett látnia, ahogy annak halványuló árnya még mélyebbre iszkol az erdőbe. De a telihold fényesen ragyogott, és a lény nyomát könnyű volt követni.<br><br>Egy tisztásra érve egy magas domb tetején, ott ült a bestia testes, macskaszerű alakja, figyelmesen várakozva. Mikor a nő meglengette tőrét, a lény elhátrált, felüvöltött, majd rárontott. Úgy tűnt, a halál végre eljött érte, itt, ezen a különös helyen. Nyugodtan, felkészülve állt. Egy villanásnyi mozgás, és a bestia, mielőtt eltűnt volna az erdőben, kiragadta kezéből a tőrt. Csendesség. Csuklyás alakok léptek hozzá. Tiszteletteljes hangon tudtára adták, hogy Selemene, a Holdistennő kiválasztotta, irányította és próbára tette őt. Tudta nélkül állta ki a Sötét Hold, az Ezüstéj Erdő harcosainak szent rituáléját.<br><br>Választás elé állították: vagy csatlakozik a Sötét Holdhoz és felajánlkozik Selemene szolgálatára, vagy távozik, és soha többé nem tér vissza. Nem habozott. Átadva magát a feloldozásnak, megtagadta véres múltját és felöltötte Luna, a Sötét Hold harcosának szerepét: ő lett a rettegett Holdlovas, az Ezüstéj Erdő könyörtelen és örökké hűséges őrzője."

				"npc_dota_hero_dragon_knight_bio"												"Sok éven át követve egy legendás Eldwurm nyomait, Davion lovag egy kiábrándító ellenféllel találta szemben magát: a rettegett Slyrak vénné és törékennyé lett, szárnyai tépettek voltak, megmaradt pikkelyei pikkely-romlással fertőzöttek, agyarai megkoptak, és tűz-mirigyei már nem voltak fenyegetőbbek egy csomag vizes gyufánál.<br><br>Nem látva dicsőséget a sárkány-gyilkosságban, Davion lovag már készült megfordulni, hogy hagyja régi ellenfelét békében meghalni. De egy hang kúszott be gondolatai közé; Slyrak suttogva könyörgött Davionhoz, nem tisztelné-e meg azzal, hogy csatában halhasson meg. Davion beleegyezett, és irgalmas tettéért elvárásain felüli jutalomban részesült: ahogy pengéjét Slyrak mellkasába mélyesztette, a sárkány átszúrta Davion torkát karmával. Ahogy vérük összevegyült, Slyrak a Vér Útján keresztül hatalmát, minden erejét és évszázadok tudását adta át a lovagnak. A sárkány halála megpecsételte köteléküket, és megszületett Dragon Knight. Az ősi erő a Dragon Knight Davionban szunnyad, felébredve, amikor az szólítja. Vagy talán a sárkány az, ki a lovagot szólítja..."

				"npc_dota_hero_dark_seer_bio"													"A szükség esetén gyors, és ravasz stratéga, Ish'Kafel, a Dark Seer nem igényel vágófegyvert ellenségei legyőzéséhez, inkább hatalmas elméjének erejére támaszkodik. Tehetsége abban a képességében rejlik, mellyel a csatákat saját előnyére tudja fordítani. Az általa csak „A Fal mögötti Világnak” nevezett helyről származó Dark Seer kívülálló itt; egy harcos a mi valóságunk függönyén túli vidékről.<br><br>Egykor népe nagy tábornoka, és Damathryx isten-király bátor védelmezője volt, de seregét egy, az övénél sokkal nagyobb erő elpusztította a Nagy Határháború utolsó napjaiban. Biztos vereség előtt állva egy utolsó, elkeseredett tettre szánta magát: bevezette az ellenséges erőket a falak útvesztőjébe. Az utolsó pillanatban, mielőtt elfogták volna, áthatolt a túloldalra - majd robbanásszerűen kibocsátott sötét energiákkal örökre lezárta a falakat. Mikor a por elült, azt látta, hogy népét megmentette, de egy másik világ napjára tekint fel, a visszatérés lehetősége nélkül. Most eltökélte, hogy bizonyítja mennyire értékesek is katonai ismeretei, és megesküdött, hogy megmutatja, ő a legnagyobb stratéga, akit ez a furcsa, új világ valaha látott."

				"npc_dota_hero_clinkz_bio"														"A Vérző Dombság lábánál egy ezer mérföldes erdő terül el: egy Pöffedék nevezetű hely, ahol a felföldek kátrányos vére gyűlik fekete pocsolyákba, és Sutherex, a máguskirály uralkodik igazsággal. Clinkz, valaha a Pöffedék vidékének felesküdött védelmezőjeként nagy hírnévre tett szert, remekül bánva az íjjal. A máguskirály uralmának háromszázadik évében egy Maraxiform nevű démon emelkedett fel a hatodik pokolból, hogy az erdőt magának követelje. A máguskirály egy megtörhetetlen varázzsal válaszolt: bárki, aki levágja a démont, Vég Nélküli Életet kap.<br><br>Clinkz a varázsról mit sem tudva csörtetett csatába, védve vidékét a démon tüzes támadásaitól. Clinkz egészen a hatodik pokol kapujáig űzte vissza Maraxiformot, ahol a kapu tüzes küszöbén a páros halálos ütközetbe bocsátkozott. A borzalmasan megsebesült démon pokoltűz-csóvát vetett Clinkzre, mikor az útnak indította utolsó nyílvesszejét. A nyíl telibe találta a démont, miközben a pokoltűz szétterjedt a vidéken, meggyújtva a fekete pocsolyákat, és elevenen égetve halálra Clinkzet a démon halála pillanatában. Így a mágus varázslata az íjász tűzhalálának pillanatában fejtette ki hatását, ebben az istentelen állapotban konzerválva őt, egy csontokból és haragból álló lényként, ki a halál pillanatában ragadt, és a pokol leheletét hordozza magával örökkévaló vándorlása során."

				"npc_dota_hero_enchantress_bio"													"Aiushtha ártatlan, gondtalan erdei lénynek tűnik, és bár ez mindenképp igaz, közel sem a teljes története. Teljesen megérti a természetes világ szenvedését. Messzire vándorolt, átkelt fényes és kietlen erdőkön, minden éghajlaton és minden évszakban, barátokat gyűjtött, híreket osztott meg, nevetést hozott és gyógyított, akárhová ment. Mert háború dúlta országokban hajók és ostromgépek építésére tarolják le az erdőket, és még békés helyeken is kivágják azokat, hogy otthonokat építsenek, és fűtsék a számtalan tűzhelyet.<br><br>Aiushtha meghallja a kis lények könyörgését, a titkos népét, kiknek zöld lomb árnyékára és leveles avarra van szüksége a boldoguláshoz. Meghallgatja azokat, akiknek nincs más hallgatóságuk. Elviszi történeteiket az erdőből a nagyvilágba, hisz abban, hogy az ő jó kedélye egyfajta bűbáj, ami önmagában beteljesíti egy zöldellő jövő ígéretét."

				"npc_dota_hero_omniknight_bio"													"Makulátlan Égzengés keményen harcoló, világlátott, mélyen elkötelezett lovag volt, aki arra a rendre esküdött fel, melyben nagy hírnevű idős lovagok apródjaként felnőtt. Egész életét a Mindentudás, a Mindentlátó szolgálatában töltötte. Szent küzdelem volt az övék, és ő annyira elmélyült kötelességében, hogy sosem kérdőjelezte meg, míg volt ereje harcolni, és megvolt benne az a heves vitézség, mely az ifjak sajátja. De a keresztes hadjárat hosszú évei során, miközben feljebbvalói eltávoztak, és nyomorúságos sírokba temették őket sáros utak mentén, miközben vértestvérei olyan barbár teremtmények elleni csatákban estek el, melyek nem voltak hajlandók behódolni a Mindentudásnak, miközben saját apródjait rajtaütések, betegségek és a szennyezett víz tizedelte, kezdte megkérdőjelezni esküje értelmét; az egész hadjárat értelmét.<br><br>Alapos meditációt követően elvált hadseregétől, megtette a hosszú utat vissza Emauracus barlangokkal lyuggatott szirtjeihez, és ott kérdőre vonta a Mindentudás papjait. Egyetlen lovag sem kérdőjelezte meg még őket azelőtt, ők pedig megpróbálták Makulátlant az áldozati verembe vetni, de nem lehetett őt megmozdítani. Mert miközben szembenézett velük, szent fénnyel kezdett izzani, és már látták, hogy a Mindentudás úgy döntött, megmutatkozik neki. A főpap egy hetekig tartó út során levezette őt a legmélyebb kamrába, a legszentebb szentség helyére, ahol nem a bölcsesség és éleslátás holmi absztrakt koncepciója várta, nem valami faragott relikvia, melyben csak némi képzelőerő birtokában lehet hinni, hanem az ősöreg maga. Nem pusztán csak ott lakott azokban a sziklákban eónok milliárdjain át, nem; ő teremtette azokat.<br><br>A Mindentudás formálta ki a bolygó hatalmas ásványburkát saját maga köré, védelem gyanánt az űr számos borzalma ellen. Így mikor a Mindentlátó azon a napon azt állította, ő teremtette a világot, és felfedett sok más igazságot is Makulátlan előtt, a lovagnak nem volt oka elutasítani a történetet. A mélyen kőbörtönében lakozó Mindentudás talán hazug, és egyáltalán nem a világ teremtője, de Omniknight soha többé nem kérdőjelezte meg hitét. Hadjárata értelmet nyert végre. És nem lehet kérdéses, hogy a dicső hatalom, mely átitatja őt, és ily erőt ad társainak a csatában, kétségtelenül valóságos."

				"npc_dota_hero_huskar_bio"										"Mikor felébredt Nothl szent birodalmának fájdalmából, Huskar arra nyitotta szemeit, hogy a zseniális ifjú árnypap, Dazzle mély igézetet olvas rá. A Dezun Rend ősi hagyományaival ellenkezve Huskar lelke megmenekült az örökkévalóságtól, de mint mindenki, aki kapcsolatba került Nothl birodalmával, ő is visszavonhatatlanul megváltozott. Már nincs kiszolgáltatva halandó testnek, saját vére elképesztő erő forrásává vált: minden kiontott cseppje tízszeres erővel tér vissza vad, égető energiával. Azonban ez az újonnan szerzett erő csak dühítette Huskart, mert mikor Dazzle megmentette Nothl birodalmából, megtagadta tőle az istenek közé kerülés lehetőségét. Megtagadta tőle saját, szent áldozatát.<br><br>Idővel a rend idősebb tagjai ki akarták terjeszteni befolyásukat, és egyetértettek abban, hogy Huskar megfelelő eszköz lenne hadjáratukhoz. Azonban azon rend puszta fegyverévé válni, mely megtagadta tőle veleszületett örökségét, csak még jobban feldühítette. Ahogy a háború első szikrái feltűntek a látóhatáron, megszökött ősi otthonából, hogy új szövetségeket találjon, közben egyre keresve azt a célt, mely méltó lehet arra, hogy szabadjára engedje az erőt, melyet teljes áldozata hozhat."

				"npc_dota_hero_night_stalker_bio"												"A Night Stalkernek története nincs, csupán róla szóló mesék vannak. Minden faj és kultúra történetébe beleszövődtek az ősi mondák egy olyan lehetetlen korról, a napfény, a nappal előtti időről, mikor az éjszaka egyedül uralkodott, és a világ a sötétség teremtményeivel volt tele; olyan teremtményekkel, mint a Night Stalker.<br><br>Úgy tartják, hogy az Első Nap hajnalán minden éjszakai teremtmény elpusztult. Vagyis, mind, egyet kivéve. Balanar, a gonosz megtestesülése örömét leli rosszindulatúságában. Őrajta alapul az Éjszakai Rém, a Mumus figurája, és amióta csak vannak ifjoncok, ő az a kísértet, akit a megrémítésükre emlegetnek. Ínyére való szerep ez, és nem is üres színpadiasság. Valóban az óvatlanok, a védtelenek nyomában jár, azokéban, kik letértek a kivilágított ösvényekről, vagy megtagadták közösségük figyelmeztetéseit. Night Stalker szolgál élő bizonyságul arra, hogy minden gyermek legszörnyűbb rémálma... valóságos."

				"npc_dota_hero_broodmother_bio"													"Fekete Arachnia, a Broodmother évszázadokon át rejtőzött a Püroteusz-hegység parázsló kalderája alatt húzódó lávajáratokban, biztonságban nevelve fel milliónyi pókivadékot, mielőtt elküldte volna azokat prédát keresni a fenti széles nagy világba. Egy későbbi korban a Mohóság Vezíre, Ptholopthalész magnetit toronytemplomát a kihunyt vulkán lejtőin húzta fel, tudván, hogy minden fosztogatónak, ki vonzó vagyonát keresi, túl kell élnie a pók-járta átjárókat.<br><br>Ezerévnyi anyai nyugalom után Fekete Arachniát banditák és zsebtolvajok, bátor lovagok és nemes ifjak folytonos áradata kezdte ostromolni, akik ugyan kétségtelenül mind ízletesek voltak, ugyanakkor hajlamosak arra, hogy több mint kedvezőtlenné tegyék a környéket ártatlan utódai számára. Megunva az állandó behatolásokat, meglátogatta Ptholopthalészt, és mikor úgy tűnt, az nem hajlik a kompromisszumra Arachniával, selyembe tekerte és félretette a Vezírt, hogy egy különleges születésnapi lakoma főfogása váljék belőle.<br><br>Sajnálatos módon a Mágneses Templom urának hiánya a behatolók egy új generációját bátorította fel. Mikor egy újszülöttjét eltaposta egy esetlen kalandor, elszakadt selyemcérnája. Broodmother a felszínre indult, és kijelentette, hogy szándékában áll megszabadulni a világ minden egyes lehetséges betolakodójától; a legutolsó hősig bezárólag, ha szükséges, míg biztosítani nem tudja, hogy bölcsője megint biztonságos, és az ő drága pókcsemetéi fejlődésének szempontjából üdvös környezetté váljon."

				"npc_dota_hero_bounty_hunter_bio"												"Amikor a vadászottak Gondarról, a Bounty Hunterről mesélnek történeteket, senki sem tudja biztosan, melyek igazak belőlük. Azt suttogják, hogy a macskafélét kölyökkorában magára hagyták; a nyomkövetés elsajátítása számára egyszerűen túlélés kérdése volt. Mások úgy hallották, hogy háborús árva volt, akit befogadott a nagy Soruq, a Vadász, hogy megtanítsa neki a pengék mesteri szintű használatát, miközben a sötét erdőket járták nagyvadra vadászva. Megint mások abban hittek, hogy egy egyszerű utcagyerek volt, aki a zsebmetszők és tolvajok céhének tagjai között nevelkedett, és a lopakodás és megtévesztés terén képezték. A vad vidéki tájakon, a tábortűz körül zsákmánya híreszteli Gondar munkásságát, még félelmetesebbé növelve őt ezzel: azt beszélik, ő volt az, aki levadászta a zsarnok Goff királyt évekkel az után, hogy az őrült uralkodó bujkálásba kezdett, bizonyítékként pedig elhozta fejét és jogarát. Ő volt az, aki beszivárgott a lázadók táborába Magasszéknél, végre a bírák elé állítva bűneiért Fehérköpenyest, a legendás tolvajt. És hogy ő volt az, aki véget vetett Soruq, a Vadász pályafutásának, akit azért ítéltek el, mert megölte a Herceg díjnyertes fenesárkányát. A Gondar elképesztő tehetségéről szóló mesék még hosszúra nyúlnak: minden merész tette hihetetlenebb az előzőnél, célpontjai egyre megközelíthetetlenebbek. Az üldözöttek tudják, hogy a megfelelő árért bárkit meg lehet találni. A megfelelő árért még a leghatalmasabb is félelmet lelhet az árnyékokban."

				"npc_dota_hero_weaver_bio"											"A teremtés szövete folytonos gondozást igényel, nehogy kirojtosodjék, mert mikor felfeslik, egész világok foszlanak semmivé. A Weaverek munkája épen tartani a szövetet, kijavítani a kopott foltokat a valóság szőttesén. Ők védekeznek azon dolgok ellen is, melyek a meggyengült részeket rágcsálják és oda rakják tojásaikat, és amiknek újszülöttjei gyorsan képesek felfalni egy egész univerzumot, ha a Weaverek lankadni hagyják figyelmüket. Skitskurr Weaver-mester volt, kit azzal bíztak meg, hogy védje a teremtés egy kis foltját a felfesléstől és kifakulástól. De a feladat nem elégítette ki. Bosszantotta, hogy a teremtés összes igazi munkája a múltban zajlott; a Szövőszék elvégezte dolgát és eltávozott. Ő teremteni akart, nem pusztán fenntartani; saját maga által elgondolt világokat szőni. Apróbb változtatásokat kezdett végrehajtani birodalmán, de a teremtés izgalma rabul ejtette, és ecsetvonásai merészebbekké váltak, szembe menve a Szövőszék szőtte mintával.<br><br>Eljöttek a Gondviselők az ollóikkal, és lenyesték Weaver világát, kinyisszantották azt a kozmikus szőnyegből, amit aztán újraszőttek, de úgy, hogy ő maga nem volt benne. Skitskurr egyedül találta magát, elszakítva fajtájától, mely állapot gyötrelem lett volna bármely másik Weaver számára. De Skitskurr örvendezett, mert immár szabad volt. Szabad, hogy önmagának teremtsen, hogy újrakezdje. A nyersanyag, melyre szüksége volt ahhoz, hogy új valóságot szőjön, ott volt körülötte. Annyi volt csupán a teendője, hogy az öltések mentén darabokra tépje ezt a régi világot."

				"npc_dota_hero_jakiro_bio"											"Egy kétfejű sárkány még a mágikus lények között is szörnyszülöttnek számít. A Jakiróként ismert teremtmény egyenlő részben jég és tűz, ravaszság és harag; miközben átsiklik a szenes és eljegesedett csatatér felett, pusztítást hoz azokra, akik fegyvert szegeznek rá. A pyreaxe sárkányok fészekaljaiban mindig két fióka van. Már életük első pillanatában megmutatkozik hírhedt ádázságuk: a faj újszülött sárkányai még a fészekben megpróbálják megölni testvérüket. Csak a legerősebb éli túl. Így biztosítva van a pyreaxe vérvonal ereje. A természet különös tréfájából a szörnyszülött Jakiro egy tojásból kelt ki, egyetlen egyedben ötvözve a különféle pyreaxe fajok képességeit. Saját szörnyű testének csapdájában a jég és tűz ereje összekapcsolódik, és így egyetlen ellenfél sincs biztonságban."

				"npc_dota_hero_batrider_bio"										"Yama Raskav dzsungelének lényei között nincs olyan, hogy harmónia. A gyengeség legenyhébb jele is gyors halált jelent, harapás, karom, olló vagy pata által. Azt beszélik, hogy a Lovas csak egy ifjú volt, aki polyvát vágott a családi földön, mikor elragadták; felkapta egy hatalmas fenevér, aki könnyű vacsorát keresett. De ennek a fiúnak jobb ötlete támadt: kibújt fogva tartója szorításából, a hátára ugrott, és aprítani kezdte szerszámaival. Mikor felbukkant a véres maradványok közül, a repüléstől megrészegülten, ráeszmélt, hogy megtalálta hívatását.<br><br>Ahogy a fiú nőtt, minden nyáron visszatért a családi földre, gyakran indulva neki a bozótosnak, hogy újra átélhesse azt a borzongást, melyet az állkapcsok vagy egy végzetes zuhanás képében megtestesülő halállal való első szembenézése okozott. Teltek az évek, és lángolása egyre csak erősödött. Tanulmányozta a dzsungelt, minden expedícióval egyre mélyebbre hatolt, míg végül utat talált a barlangokhoz, az ellenséges táj közepén. Azt mondják, hogy azon a perzselő nyári éjszakán a Lovas, kezében csak egy kötéllel, egy palack cseppfolyós bátorsággal és az égető elszántsággal, hogy újra érezhesse az eget, behatolt egy barlangba..."

				"npc_dota_hero_chen_bio"											"Chen az istentelen Hazhadal Pusztaságban született, és egy, a sivatag vibráló forróságában tengődő kitaszított törzs körében nevelkedett. Az állatigézés egy ősi formáját használva, Chen népe háziasította a sivatagi lokuthuszt, egy elsatnyult üregisárkány-fajt, mely üvegtömlőkké olvasztotta a sivatag homokját, ahol az évente kétszeri esők vize gyűlt össze. Chen folyamatosan az éh- és szomjhalál szélén álló, szomszédaikkal és egymás között is hadakozó klánja egy végzetes napon elkövette azt a hibát, hogy a rossz karavánt támadta meg.<br><br>Az ezt követő ádáz csatában Chen klánja fölébe kerekedtek. A Nyáj páncélos lovagjai könnyedén elbántak a megigézett lokuthuszokkal, akik hullámokban támadtak, és pusztultak el. A sárkányok pusztulása után a törzs tagjai következtek. Chen küzdött, vágott, karmolt és odaveszett, vagyis odaveszett volna. Legyőzetve, térden állva, alázattal várta kivégzését, nyakát a pengének kínálva. Chen feltűnő bátorságától megindulva a hóhér megállította kardját. A penge helyett Chen választási lehetőséget kapott: halál, vagy megtérés. Chen buzgón választotta a hitet. Csatlakozott a Nyájhoz és páncélját egymást követő véres térítések sorozatával érdemelte ki. Most a megtértek fanatizmusával és saját állatigézési erejének teljében keresi a hitetleneket, és mutatja meg nekik végső jutalmukat."

				"npc_dota_hero_spectre_bio"						"Ahogyan a magasabb energiaállapotok törekednek az alacsonyabbak elérésére, a Mercurialként ismert Spectre is olyan intenzív és heves energia, akit ellenállhatatlanul vonzanak a fizikai világban kibontakozó viszályok. Bár szokványos spektrális állapotában az érzékszervi korlátok fölé emelkedik, valahányszor fizikai manifesztációt ölt, elveszti önmagát, de célját nem. A csata hevében személyisége darabjaira hullik, majd újrarendeződik, amint kezdi visszanyerni öntudatát. Ráébred, hogy ő Mercurial, a Spectre, és hogy kísértetei csupán az egyetlen igazi Spectre árnyai. A túlélésért való küzdelemből összpontosítás fakad: valódi tudata újra felszínre emelkedik, míg a győzelem vagy vereség végső pillanatában az anyagiság fölé emelkedve ismét helyreáll öröklétű formája."

				"npc_dota_hero_doom_bringer_bio"						"Lucifer, aki ég, de el nem emésztődik, felfal, de sosem lakik jól, öl, de minden bírálat felett áll, elhozza azok végzetet, kik vele szembeszegülnek. Ő a Bukott, aki tüzes kardja hegyére hányja a lelkeket. A fény mögötti birodalom valaha kedvelt tábornokát száműzték ellenszegülés bűne miatt: ő nem hódolt be.<br><br>Vashundol nagy harangja hatszor kongatta el nevét. Hatszor és hatvanszor billogozták meg szárnyait, míg végül csak füstölgő csonkok maradtak. Szárnyai nélkül kicsusszant az őt a fényben tartó kötelékekből, és üvöltve a földre zuhant. Egy kráter a sivatagban, az elveszett Paradicsom. Most indíttatás és kegyelem nélkül támad, az egyetlen élő lényként, aki képes szabadon mozogni a hét sötét birodalom között. Elkerülhetetlen vágyaitól ostorozva, és elképzelhetetlen képességeitől eltorzítva, Doom magával hordozza saját poklát, akárhová is menjen. Minden ízében engedetlen. A világ előbb-utóbb Doomé lesz."

				"npc_dota_hero_ancient_apparition_bio"											"Kaldr, az Ancient Apparition, egy az időn kívülről idevetülő kép. Abból a hideg, végtelen ürességből származik, mely megelőzi az univerzumot, és egyben vár annak végére. Kaldr van, Kaldr volt, Kaldr lesz... és amit mi észlelünk, bármilyen hatalmasnak tűnik is számunkra, valójában a leggyengébb fakó visszhangja csupán a valódi, örök Kaldrnak. Egyesek úgy hiszik, hogy ahogy a kozmosz öregszik és közeledik utolsó pillanataihoz, Kaldr fényessége és ereje is fokozódik majd; hogy az Ancient Apparition egyre fiatalabb és erősebb lesz, ahogy az örökkévalóság vége közeleg. Jeges szorítása minden anyagot megállásra kényszerít, megjelenése olyan fényt vet, melyre szörnyű tekinteni. Már nem csupán Jelenés!"

				"npc_dota_hero_ursa_bio"													   	"Ulfsaar a Harcos egy medvealkatú törzs leghevesebb tagja, területe és népe védelmezője. A hosszú telek során, míg az anyák alszanak és bocsaikat dajkálják, a hímek a fenti tájon járőröznek, ősi életformájuk éber és fáradhatatlan védelmezőiként. Bizonytalan, de egyre határozottabb szóbeszédeket hallva egy terjedő gonoszról, Ulfsaar útnak indult vad erdei szülőföldjének határain túlra, azzal a szándékkal, hogy a forrásáig követi, és ott pusztítja el ezt a fenyegetést, mielőtt az veszélyeztethetné népét. Derűs és erős lelkű, büszke teremtmény, a végletekig megbízható, rendíthetetlen szövetséges és védelmező."

				"npc_dota_hero_gyrocopter_bio"												"Miután egy életen át szolgált háborúkban, lázongásokban, zendülésekben és forradalmakban, a vezérkar úgy gondolta, Aurel eleget látott már. De a néhány apróságon, és a jelentős mértékű nyugdíjon túl az egykori mérnök birtokába került valami sokkalta érdekesebb dolog is: egy gyrocopter, a világ első pilóta irányította, mágia nélküli repülőszerkezetének rég elfeledett, befejezetlen tervrajza. A Hamu-szigetvilág trópusi elszigeteltségébe visszavonulva, időn és pénzen kívül szinte semmi egyébbel, nekilátott a szerkezet megépítésének.<br><br>Ahogy teltek az évek, és kezdtek felhalmozódni a sikertelen prototípusok, kezdett azon tűnődni, lehetséges-e egyáltalán a gépi repülés. Egy évtizeddel és egy nappal nyugdíjba vonulása után, egy déli szellőtől hűs napos délutánon Aurel beült legújabb próbálkozásába, háborogva és kudarcra számítva. Kényszeredett nyögéssel húzta meg az indítózsinórt, majd fejét eltakarva várta az elkerülhetetlen robbanást. Azonban nagy meglepetésére emelkedni kezdett, majd, néhány rémült kormánymozdulatot követően stabilizálódott. Egy óra múlva már együtt emelkedett, süllyedt és cikázott a szellővel, akár a sirályok, és Aurelt eltöltötte a repülés lélegzetelállító csodája.<br><br>Ahogy alászállt a napnyugta, irányba fordult vissza a műhelye felé, de amint megfordította járművét, egy ágyúgolyó ütötte át a farokszárnyat. Kihámozva magát a roncsokból, úszni kezdett a látótávolságban levő legközelebbi földdarab felé, és átkozódva figyelte, ahogy a hajó, melyről az ágyúgolyó érkezett, a roncsokat gyűjtögeti. Mikor Aurel napokkal később visszaért műhelyébe, újabb gyrocopter építésébe kezdett, mely azonban sokkal nagyobb és veszélyesebb teher szállítására volt képes."

				"npc_dota_hero_spirit_breaker_bio"											"Barathrum, a Spirit Breaker fenséges és nagy hatalmú lény, vad és elementáris intelligencia, mely úgy döntött, átlép az anyagi létsíkba, hogy olyan események részese legyen, melyek visszahatnak arra az elementáris tartományra, mely az ő otthona. E célból olyan alakot állított össze, mely jó szolgálatára lehet mind a mi világunkban, mind azon kívül. Fizikai alakja e világ erősségeiből merít, egyszerre majom- és bikaszerű, szarvakkal, patákkal és kezekkel, melyek belső tulajdonságainak; erejének, gyorsaságának és ügyességének jelképei. Orrában karikát hord, emlékeztetőül arra, hogy rejtett urat szolgál, és hogy ez a világ, melyben ténykedik, árnyéka csupán a valódinak."

				"npc_dota_hero_alchemist_bio"												"A Kémika szent tudománya ősi Setétfőzet családi tradíció volt, de egyetlen Setétfőzet sem mutatott még oly kreativitást, ambíciókat és önfejűséget, mint az ifjú Razzil. Azonban amikor felnőttkorba lépett, félretolta a családi mesterséget, hogy alkímiát használva arany készítésével próbálkozzon.<br><br>Razzil egyszer hírnevéhez hű pimaszsággal bejelentette, hogy egy egész hegyet fog arannyá változtatni. Két évtizednyi kutatás, költekezés és felkészülés után látványos kudarcot vallott, és gyorsan börtönben találta magát a kísérlete által okozott kiterjedt pusztítás miatt. Ám Razzil nem az a fajta volt, aki könnyen viseli a kudarcot, és kiutat keresett, hogy folytathassa kutatását.<br><br>Amikor kiderült, hogy új cellatársa egy ádáz ogre, rálelt arra a lehetőségre, melyre épp szüksége volt. Miután meggyőzte az ogrét, hogy ne egye meg, Razzil egy oldat gondos elkészítésébe fogott, melyet a börtön kövei között növő mohából és penészből főzött. Egy héttel később úgy tűnt, elkészült vele. Mikor az ogre megitta a bájitalt, vad, megállíthatatlan tombolásba kezdett, elpusztítva a cella rácsait, és áttörve falakon és őrökön egyaránt.<br><br>Hamarosan a várost körülvevő erdőben találták magukat, elveszve, üldözők nélkül, a rombolás nyomaival a hátuk mögött. Az ital utóhatásától az ogre békés, boldog, sőt egész lelkes lett. Úgy határozva, hogy együtt dolgoznak, a páros elindult ismét összegyűjteni a Razzil alkímiai átalakításához szükséges hozzávalókat."

				"npc_dota_hero_invoker_bio"													"A mágia legkorábbi, és egyesek szerint leghatásosabb formájában elsősorban az emlékezés művészete volt. Nem kellett hozzá technológia, varázspálcák vagy bármilyen más kellék a varázsló elméjén kívül. A rituálék összes dísze csupán emlékeztető volt, mely arra szolgált, hogy segítsen a mágusnak részletesen felidézni azt a jellegzetes mentális formulát, mely egy adott varázslat erejét felszabadította.<br><br>Akkoriban a leghatalmasabb mágusok azok voltak, kiknek a legjobb memória adatott meg, de mégis, az idézetek olyan összetettek voltak, hogy minden varázslónak szakosodnia kellett. A legkitartóbbak is csak remélhették, hogy életük során három, legfeljebb négy varázsigét kielégítően képesek lesznek felidézni. Az átlagos varázslók megelégedtek kettő ismeretével, és nem volt ritka, hogy egy falusi mágus csak egyet tudott, és még ahhoz is kódexek segítségét kellett igénybe vennie, nehogy megfeledkezzen valamiről, azon ritka alkalmakkor, mikor annak használatára kérték.<br><br>Azonban e korai varázstudók között volt egy kivétel, egy zseni hatalmas elmével és bámulatos memóriával, akit Invokerként ismertek. Fiatal korában a koraérett varázsló nem négy, nem öt, még csak nem is hét igézetet sajátított el: nem kevesebb, mint tíz varázsigének tudott parancsolni, és azonnal képes volt őket használni. Sokkal többet tanult meg, de azokat haszontalannak találta, így egyszer kipróbálta, majd örökre törölte őket elméjéből. Egy ilyen varázslat volt a Múlhatatlan Ige; egy élet-hosszabbító varázslat, mely olyan hatalmas, hogy azok, akik a világ első napjaiban elmormolták, még ma is köztünk vannak (hacsak atomjaikra nem zúzták őket).<br><br>A legtöbb ilyen majdnem halhatatlan csendben él, félve titka beismerésétől: Invoker viszont nem az a fajta, aki elkendőzné adottságait. Ő ősi, mindenkinél tanultabb, és elméje valahogy képes magába foglalni még hatalmas önbecsülését is... és az Igézeteket, melyekkel a világ lassú végnapjainak szürkületében szórakoztatja magát."

				"npc_dota_hero_silencer_bio"												"Az egy gondosan megtervezett vérvonal hetedik és végső generációjának tagjaként született Nortromot az Aeol Drias ősi rendje tenyésztette ki, hogy a legnagyobb varázshasználó legyen, akit a világ valaha látott. Ő volt a megjövendölt, kétszáz évnyi párosítás csúcspontja, egy csatamágus, aki dicsőséget hoz a rendnek és elpusztítja annak esküdt ellenségeit, a Nyáj lovagjait.<br><br>Más, fiatal mágusokkal nevelkedett egy rejtett szálláson a Hazhadal pusztaság dombjai közt, miközben a rend nevelői Nortrom képességeinek megmutatkozására vártak. Míg a többi diák a tűzzel, jéggel vagy ráolvasásos mágiákkal kapcsolatos tehetségét fejlesztette, Nortrom csöndben és adottságok nélkül üldögélt, még egy egyszerű rontást sem tudott varázsolni. Ahogy a végső próba napja egyre közeledett, ő még mindig nem talált rá mágiájára. Nevelői undorodva hordták le őt, miközben a többi gyerek nevetett. „Te nem vagy varázsló”, jelentette ki a rend vezetője. Nortrom mégsem somfordált el. Megjelent a próba napján és szembenézett a fiatal mágusokkal, akik kigúnyolták őt. És ekkor nevelői megtanultak egy értékes leckét: a mágia hiánya lehet a legnagyobb mágia. Nortrom egyenként hallgattatta el, és győzte le párharcban a többi ifjú mágust, míg csak ő maradt állva, az Aeol Drias bajnokaként, beteljesítve a próféciát."

				"npc_dota_hero_obsidian_destroyer_bio"										"Hírnök, egy nemes és méltóságteljes faj tagja az Üresség peremén portyázik, a mélység szélén lévő világ helyőrségének utolsó túlélő őrszemeként. Erről a kristálycsipkés Peremvilágról bámult örökkévalóságokon át a mennyekbe állandó őrségben, bármi mozgás nyomát kutatva a csillagok mögötti feneketlen éjben. Mélyen ragyogó intellektusának kristályszerkezetébe vésődve egy próféciához hasonlatos rezonáns minta lakozik, egy sötét zene, mely azt sugallja, hogy előbb-utóbb valami gonosz erő ébred majd a teremtés szélein túl, és tekintetét a mi világunk felé fordítja. Egész lényével az őrködésre koncentrálva, Outworld Destroyer nem sok figyelmet fordított a naphoz közelebbi eseményekre. Végül azonban az Ősök lármája, és a külső és belső fenyegetettség érzete miatt szárnyra kapott nap iránt, hogy meglátogassa a harcmezőket. Hírnök helye a mi próféciáinkban homályos: nehéz idők eljövetelének előjeleként kell tekinteni rá. Azonban érkezése már önmagában is elég rossz."

				"npc_dota_hero_lycan_bio"													"Vészhozó az Ambry-ház, Slom régi királyságának legnagyobb földdel rendelkező családjának nemesi sarja volt. A Bukás előtt, ahogy a király kívánalmai kezdtek furcsává válni, és udvara kezdett megtelni varázslókkal és sarlatánokkal, az Ambry-ház volt az első, mely fellázadt a trón kapzsisága ellen. Többé nem akartak hódolatot és hűséget bizonygatni, helyette hatezer katonát küldtek a fővárosba, kiket levágtak a Hitehagyottak mészárlásában. És ekkor látszott igazolódni a régi igazság: ha egy király életére törsz, jobb, ha el is veszed azt.<br><br>Az árulástól felbőszülve a király kiirtotta a hatalmas Ambry vérvonalat, csak a ház lordját, és legkisebb fiát, Vészhozót kímélve meg. A teljes királyi udvar színe előtt a kegyvesztett lordot a díszes márványpadlóhoz láncolták, és a király arra utasította mágusait, hogy változtassák fiát farkassá, hogy aztán ő harapja majd át saját apja torkát. „Tegyétek ezt,” - mondta a király - „hogy Lord Ambry megértse, milyen is az árulás harapása.” Hatalmas mágiát idéztek meg, és a gyermek átváltozott. De bár teste átalakult, szelleme érintetlen maradt, és ahelyett, hogy apja fedetlen torkát harapta volna át, őrzőire támadt, és darabokra tépte őket. A király tucatnyi lovagja pusztult el a farkas fogai között, mielőtt sikerült az éjszakába kergetniük. Lord Ambry csak nevetett láncai közt, még akkor is, mikor a király átdöfte egy karddal. Most az elpusztult Ambry-ház örököse, Vészhozó, részben harcos, részben farkas Lycanként járja útját, hogy igazságot szolgáltasson mindenért, amit elvesztett."

				"npc_dota_hero_lone_druid_bio"												"Jóval az első történetek első szavai előtt emelkedett fel a druida Medveklán. Bölcsek és igazságosak voltak, és a természet rendjének megértésére koncentrálták erejük. A természet legfőbb erői látták ezt, és megkeresték közülük a legműveltebbet. A bölcs, öreg Sylla - a klán ítélethozója és látnoka - lépett elő testvérei képviseletében, és neki adatott a Mag, ezekkel a szavakkal: „Mikor a világ teljesen elsötétült, mikor a civilizáció elhagyta e tájakat, mikor az idők végezetén a világ már kihalt és elpusztította a végtelen sivatag, vesd el a Magot.”<br><br>Magáévá téve e felelősséget, Sylla érezte évei számának fogyatkozását és életereje visszatértét. Mérhetetlen tudás robbant elméjébe. Úgy találta, képes puszta akaratát kivetíteni a valóságba, és - némi koncentrációval - megváltoztatni saját fizikai valóját is. Azonban halk suttogás és kegyetlen fülek eljuttatták a Magnak és erejének hírét másokhoz is, és szörnyű háború zúdult a Medveklánra. Ahogy ősi otthona porig égett, Sylla terhével a vadonba menekült.<br><br>Korok teltek el, az idő és a mítoszok elfelejtették a Medveklánt, elfelejtették Syllát és a Magot, elfelejtették a csodálatos civilizációkat, melyek a Medveklán nyomában emelkedtek fel és buktak el. Sylla évezredeken át várt, várta istenei szavát, várta, hogy béke érkezzen a folyton harc-dúlta birodalmakba, száműzetésben és titokban várta a mindenség végét és szent elkötelezettségének végkifejletét, mindig készen, hogy szembenézzen azzal és elpusztítsa, ami veszélyeztetni merészelné célját."

				"npc_dota_hero_brewmaster_bio"												"Mélyen a Jajgató Hegyekben, egy, az Elpusztult Város alatti völgyben, Oyo ősi rendje évszázadok óta gyakorolta a szent ábrándozás rítusát, hatalmas ivófesztiválok keretében tanácskozva a szellemvilággal. A hús-vér anyától és Mennyei apától született ifjú - kit Mangix néven ismertek - volt az első, aki mindkét vérvonal adottságaival bírt. A rend leghatalmasabb esztétái tanították, és szorgalmas részegségével végül kiérdemelte a Sörmester címének kivívásához való jogot, mely az elmélkedő maláta-főző szekta tagjai körében a legnagyrabecsültebb cím volt.<br><br>Egy ugyanannyira ivóverseny, mint élet-halál harc során Mangix kilenc napig ivott és harcolt az öreg mesterrel. Kilenc napig botladoztak és forgolódtak, nyeltek és ütöttek, míg végül az öreg harcos részeg bódulatban rogyott össze, és új Sörmestert kiáltottak ki. Most az új, ifjú Sörmester Oyo őseinek erejét hívja segítségül botja gyorsabb forgatásához. Mikor varázslatot használ, szellem-őseihez fordul. Mint minden őt megelőző Sörmestert, népe egyetlen küldetéssel küldte ki a világba. A vidéket járja, az iváson át törekedve a megvilágosodásra, keresi a választ az ősi skizmára, azt remélve, hogy egyszer elgondolja azt az egyetlen gondolatot, mely ismét egyesíti majd a szellemi és fizikai síkokat."

				"npc_dota_hero_shadow_demon_bio"											"Az e világhoz hozzáféréssel rendelkező felsőbbrendű démonok közül Doom csak ritkán vesződik nem-pokolfajzatok és alsóbbrendű familiáris szellemek ügyeivel, míg Shadow Fiend szinte kizárólag gyűjtőkörútjai alkalmával lép át. Azonban Shadow Demon mindig is mély és maradandó érdeklődést táplált az anyagi sík iránt: mintha érezte volna, hogy ez a nyers dimenzió-csomópont az összes valóság uralmának kulcsa lehet.<br><br>Az először alacsonyabb rendű varázslók által megidézett Shadow Demon minden kívánságot teljesített, és erődemonstrációk egyre lenyűgözőbb sorát mutatta be, míg el nem nyerte a leghatalmasabb démonológusok teljes figyelmét, és rajtuk keresztül olyan különböző urak, zsarnokok, egyeduralkodók és papi méltóságokét is, akik varázslatra támaszkodva tartották fenn evilági hatalmukat. Akkora volt csalárdsága, hogy minden megidézője magát tekintette az úrnak és Shadow Demont a szolgának; eközben a démon lemorzsolta személyiségüket, és a sajátjává tette elméiket. Végül a szekta legtöbb tagja üres bábu lett, a démon gonosz akaratának kiterjesztése.<br><br>Hogy mi lett volna Shadow Demon következő lépése, már csak találgatni lehet, ugyanis nagyjából ez idő tájt Sohamár, a Shadow Fiend egy igen kellemetlen ízű lélekbe harapott, és felfedezte, hogy az semmi mást nem tartalmazott, csak Shadow Demon esszenciájának undorító töltelékét. Megrémülve, hogy épp puccs zajlik, és az Árnypaktum ősi egyensúlya meg fog rendülni, Doom és Shadow Fiend rövid időre szövetségre léptek, hogy elpusztítsák a bimbódzó szektát. Hatalmas erejű varázslatokat kombinálva semmivé tették Shadow Demon több évszázadnyi türelmes munkáját, szektáját darabokra tépték, annak tagjaiból csak vértócsákat hagytak. Semmi sem maradt, csupán egy apró démonárnyék-folt. Ez a halhatatlan és oszthatatlan gonosz-szemcse elég volt ahhoz, hogy Shadow Demon következő tervének magjává legyen, és ő az elkövetkező évszázadok során neki-nekilendülve lassan elkezdte újra összeszedni erejét.<br><br>Mindent, amit ez az árnyfolt érintett, megfertőzött; befolyása fokozatosan nőtt. Sérült részek káosza gyűlt és köttetett ismét egybe, és együtt még Shadow Demon előző alakjánál is erősebb formát hozott létre. Mára szinte teljesen késszé lett, és végtelen uralmának terve nélkülözi minden korábbi gyengeségét. Úgy tűnhetne, hogy az ártó szándék és rosszakarat ily teremtménye, mely a teremtés egészét fenyegeti, örökké kilógna ebből a világból... azonban Shadow Demon mégsem szűkölködik követőkben."

				"npc_dota_hero_chaos_knight_bio"										"Chaos Knight, ezernyi világon megvívott számtalan csata veteránja, egy olyan, messze a felvilágban levő síkról származik, ahol az univerzum alapvető törvényei tudatos kifejeződést nyertek. Az összes ősi Alapvető közül ő a legősibb és legfáradhatatlanabb; véget nem érőn keres egy lényt, akit ő csak „A Fény” néven ismer. A Fény réges-rég vándorolt el az őselőd birodalomból, az első szövetséggel szembeni ellenszegülésként. Chaos Knight most síkról síkra jár, folyton a Fényre vadászva, hogy kiolthassa, ahol csak rátalál. Ezerszer oltotta már ki a forrást, de mindig átcsusszan egy másik síkba, hogy újrakezdje a keresést.<br><br>Armageddon nevű lova hátán léptet csatába megszállott őrjöngéssel, az univerzum rendezetlenségéből merítve erőt. Magának a káosznak fizikai megtestesüléseként szükség idején önmaga másik változatait hívja segítségül más síkokról, és e sötét lovasok együtt vágtatnak csatába, éppoly megállíthatatlanul, mint a természet erői. Csak amikor a világ az utolsó Fénytől is megtisztíttatik, akkor ér majd véget a keresés. Amerre csak Chaos Knight lovagol, kisvártatva a halál is megérkezik."

				"npc_dota_hero_ogre_magi_bio"									"A hétköznapi ogre az a lény, akire a „buta mint a tök” kifejezést kitalálták. Természetes állapotában az ogre a legteljesebb mértékben képtelen tenni, vagy eldönteni bármit is. Ruhája sár, néha véletlenül állatbőr, ha épp megevett valamit, amit megöltek az út mentén. Nem kifejezetten társas lény, gyakran látható sziklák vagy fatönkök meghitt társaságában, melyeket fajtársának hisz (ami megmagyarázhatja a szaporodásuk lassú ütemét). Azonban, nagyjából generációnként egyszer, az ogre faj egy kétfejű Ogre Mágussal áldatik meg, kinek a hagyomány szerint rögtön a Kőtörő Aggron nevet adják, mely az első, és talán egyetlen bölcs ogre neve volt történetük során.<br><br>Két fejjel az Ogre Mágus képes olyan szintű gondolkodásra, melyet a legtöbb egyéb lény eggyel is elér. És bár vitákat nyerni még így sem fog (még magával szemben sem), isteni keggyel, név szerint a Vak Szerencsével áldatik meg, olyan hajlammal szerencsés események képtelen sorozatára, amely lehetővé tette az ogre faj számára, hogy virágozzon ellenségek, durva időjárás és az önmaguk ellátására való teljes képtelenség ellenében is. Mintha a Szerencse Istennője is szánná a szörnyen együgyű fajt, és szárnya alá vette volna az Ogre Mágust. És ki hibáztathatná? Szegénykék."

				"npc_dota_hero_treant_bio"										"Messze nyugatra, a Jövendölés-völgyön túli hegyekben nyugszanak egy régi erő maradványai, egy ősi energia kútfejéé, mélyen a hegyi erdők belsejében. Azt beszélik, hogy minden, ami itt nő, furcsa lesz. A természet erői számára megszentelt hely ez, melyet rejtve és ismeretlenül kívánnak megőrizni. Sok e föld csapdája és veszélye - mindent elnyelő füvek, keresztezett fauna és mérgező növények - azonban egy sem oly ádáz, mint a hatalmas Treant Őrzők.<br><br>Ezek a kortalan, titáni lények, kiknek feladata a béke őrzése e veszélyes vidékeken, gondoskodnak róla, hogy ok nélkül senki se tolakodhasson be, és titkaikat senki se orozhassa el. Időtlen idők óta őrzik szent földjüket, háborítatlanul, az azon túli világ változásairól csak alig hallva. Azonban elkerülhetetlen volt, hogy a külvilág végül tudomást szerezzen e megszelídítetlen vidékről, és a kívülállók bátorsága minden eltelt téllel egyre nőtt. Hamarosan megérkeztek vágóeszközökkel és perzselő lángokkal, és a treantok gyakran eltöprengtek: kik ezek a törékeny, szorgalmas lények? Mi lett mostanra a vad, zöldellő világból? A kérdések és kétségek kora jött és elmúlt, ezer nyárnyi hagyomány kérdőjeleződött meg, míg egyre több és több kívülálló vesztette életét, és táplálta földjüket.<br><br>Mire minden, mi virágzott, végül befejezte mondandóját, a kíváncsiság felülkerekedett az óvatosságon. Eldöntetett: egy magányos Őrzőt küldenek majd a világba, azzal az utasítással, hogy vándoroljon, míg a gleccserek újra meg nem jelennek, és figyelje a változó tájat és lényeit, és fedje fel, milyen ismeretlen veszélyekkel fenyegethetik azok megszentelt földjüket."

				"npc_dota_hero_meepo_bio"										"„Ha engem kérdezel, az élet arról szól, hogy kit ismersz és mit találsz. Ha fent élsz az Árnyrés romoknál, már ételt találni is nehéz lehet. Vagyis trükköznöd, potyáznod kell, ismerned kell erősségeidet. Néhány ottani vadállat meg tud ölni, szóval meg kell találnod a módját a gyengék csapdába ejtésének és az erősek elkerülésének. A jó hír az, hogy a romoknak története van, és a történelem néhány embernek sokat ér. Volt ott egykor egy palota, ahol mindenféle sötét rituálékat tartottak. Csúnya dolgokat. Ha túlélted a ceremóniát, összezúztak egy kristályt és darabokra törték a lelked. Azonban remek művészek voltak! Szobrok, meg minden. Mondok én valamit: néha belefutsz néhány olyan ősi faragványba. Vigyél magaddal egy zsákra valót a városba, add el, és van ételed néhány hétre. Ha a szerencse tényleg a te oldaladon áll, akár egy Árnyrés kristályt is találhatsz. Becsültesd fel és kezdj kérdezősködni. Valaki mindig tud valami bolondot, aki ilyesmit keres. Ha minden más csődöt mondana, add el egy Mágusnak, amikor épp a városban jár valamelyikük. Imádják az ilyesmit. Azonban - akármit is teszel - óvatosan bánj azokkal a kristályokkal. Ne akard, hogy rád robbanjon egy. Nagyon fájdalmas.”"

				"npc_dota_hero_visage_bio"										"A Keskeny Útvesztő bejáratának tetején, tekintetüket örökkön a túlvilágra vezető ösvényekre függesztve, gunyoros ábrázatú szárnyas démonok fenyegető alakjai gubbasztanak. Vadaknak és madaraknak, embereknek és szörnyetegeknek, minden teremtménynek, mi meghal és az áthaladást választja, egy napon el kell haladnia pillantásuk alatt. Egy megkötetlen lélek számára a döntés az áthaladásról a halál fátylán megmásíthatatlan. Mikor esély adódik, és ügyessége vagy merészsége révén egy nyughatatlan lélek megszökik poklából vagy mennyországából, a rettegett szárnyas démont, Visage-t, az örökkévaló lélek, Necro’lic anyagi formáját küldik a visszahozására. A kegyetlen és hatékony, a halál és kimerültség kötelmeitől mentes Visage irgalmatlanul és végeérhetetlenül jár prédája nyomában, készségesen pusztítva el mindent, ami menedéket adhat a szökevény léleknek. Ki a túlvilág törvényeivel packázik, sosem nyerhet nyugodalmat, mert bár igaz, hogy a holtak feléleszthetők, csak idő kérdése, hogy Visage megtalálja és visszajuttassa őket a megfelelő helyre."

				"npc_dota_hero_undying_bio"									"Mennyi ideje, hogy elvesztette nevét? Elméjének meggyötört romjai nem tudják már.<br><br>Halványan emlékszik páncélokra, lobogókra, oldalán lovagló komor arcú társakra. Emlékszik egy csatára: fájdalomra és félelemre, ahogy fakó kezek lerángatják nyergéből. Emlékszik rettegésre, mikor testvéreivel együtt ledobták a Holt Isten tátongó gödrébe, hogy hallja a Gyászéneket, és eleméssze őt a semmi. A lenti sötétségben elhagyta őket az idő. Elhagyta őket a gondolat. Elhagyta őket a józan ész. Az éhség azonban, az éhség nem. Hasadozott körmökkel és kicsorbult fogakkal estek egymásnak. Aztán elkezdődött: először távoli volt, törékeny hang az észlelés peremén, melyhez egy újabb csatlakozott, majd egy még újabb, kizárhatatlanul és véget nem érőn. A kórus élő, a fejében lüktető hang-fallá nőtt, míg nem maradt életben más gondolat. Ahogy a Gyászének elemésztette, kitárta karjait a Holt Isten felé, és üdvözölte pusztulását. Ám ő nem a pusztulásra választatott ki. A Holt Isten háborút követelt. A nagy semmi bendőjében új cél adatott neki: terjeszteni a Gyászéneket szerte a vidéken, összegyűjteni a nyughatatlan holtakat az élők ellen. Belőle lett Undying, a Holt Isten hírnöke, hogy feltámadjon, elbukjon, s feltámadjon újra, valahányszor teste cserben hagyja őt. Hogy botorkáljon előre a végtelen halálban, hogy a Gyászének soha véget ne érjen."

				"npc_dota_hero_rubick_bio"												"Bármelyik varázstudó képes egy-két varázslatra, és néhányan akár ahhoz is elég sokáig tanulnak, hogy varázsló legyen belőlük, de csak a legtehetségesebbeket lehet mágusként elismerni. De mint a varázstudományok bármelyik körében, a közösségi szellem még nem garantálja az udvarias versengést.<br><br>Rubicknak, ki már híres párbajhőse és ismerője volt a mágia világának, sosem fordult volna meg a fejében, hogy esetleg alkalmas lehet mágusnak, míg a hetedik ellene irányuló orgyilkossági kísérlet közepén nem találta magát. Miközben lazán lelökte sorban tizenkettedik gyilkosjelöltjét egy magas erkélyről, ráébredt, milyen szörnyen fantáziátlanokká váltak az ellene irányuló merényletek. Míg valaha egy csettintés vagy lángkéz megzavarása vidáman ruganyossá tette lépteit, az egész igencsak kiszámíthatóvá vált. Erősebb konkurenciára vágyott. Ezért, felöltve harci maszkját, azt tette, amit bármelyik, a ranglétrán feljebb lépni kívánó varázsló tenne: bejelentette, hogy szándékában áll megölni egy mágust.<br><br>Rubick gyorsan rájött, hogy egy mágus megfenyegetése az összes megfenyegetését jelenti, és azok teljes erővel szálltak rá. Minden rosszakaratú varázslat megállíthatatlan energiaáradat volt, és minden támadás kiszámított gyilkos csapás. De igen hamar történt valami, amit Rubick ellenfelei váratlannak találtak: tudásuk mintha ellenük fordult volna. Rubick a mágikus forgatag közepén kuncogott, észrevétlenül leolvasva és lemásolva valamelyikük mágikus erejét, hogy egy másikuk ellen fordítsa azt, káoszt szítva azok között, kik ellene szövetkeztek. Árulási vádak kezdtek röpködni, és a varázslók hamarosan egymás ellen fordultak, nem gyanítva, ki áll vesztük mögött.<br><br>Mikor a csata végre véget ért, mindenki égett, fagyott, ázott, megszabdalt és megszurkált volt. Többen hevertek holtan egy-egy szövetséges varázslatától. Rubicktól eltekintve, kinek tagjai fájtak, de örömmel töltötte el az ünnepi hét. Senkinek sem volt ereje vitatkozni, mikor benyújtotta a Rejtett Tanácsba való felvételi kérelmét, és az Anyagtalan Tizenegy teljes egyetértésben adta meg neki a Főmágus címet."

				"npc_dota_hero_disruptor_bio"											"Magasan Druud szél tépázta sztyeppéin, egy Disruptor nevű tehetséges ifjú viharműves volt az első, ki megfejtette a nyári szélviharok titkait. A felföldi oglodik, kiket folyamatosan ostromoltak mind az időszakos viharok, mind a déli civilizált királyságok túlkapásai, évszázadok óta küzdöttek a fennmaradásért a végtelen magasfelföldeken. Egy egykori nagyszerű civilizáció töredékes maradványai ők, egy elbukott törzs a különös és kifürkészhetetlen viharművelés képességével, melyet az elveszett tudás olyan töredékeiből rakosgattak össze, miket már ők sem értenek teljesen. A felföldiek számára az időjárás egyfajta vallássá vált, melyet életet adó és azt elvevő erőként egyaránt imádnak. De az éltető esőt hozó elektromos viharoknak ára van, és számos füstölgő, elszenesedett holttest marad a nyomukban.<br><br>Bár fajtája közt kicsinek számított, Disruptor rettenthetetlen volt, és kielégíthetetlen kíváncsiság űzte. Még vértelenül és lépkedő nélkül, felderítette az ősi városok maradványait, összedőlt és régóta penészedő könyvtárakban kutakodott, és rozsdás gyárakban keresgélt. Elvette, amire szüksége volt, majd visszatért törzséhez. Egy ősi tervezésű tekercset átalakítva kiaknázta az elektromos potenciálkülönbség erejét, és most oda hív le villámot, ahová csak kíván. Részben mágiával, részben szakértelemmel készült tekercseinek parázsló lemezei közt élet-halál hatalom lapul; pontosan irányított erő, melyet a déli földbirtokos kasztok ellen használ, és bármilyen betolakodó ellen, aki behatol az ősi oglodi területekre."   

				"npc_dota_hero_nyx_assassin_bio"										"Mélyen Ultimyr Levéltárában, a sárkány-rendszertanról szóló tudományos értekezések és lefordíthatatlan varázsok könyvei között található egy ősi kötet rovartani ritkaságokról. A tudósok által összeállított könyv leírja a vakbuzgó szkarabeusz telepatikus adottságait, egy furcsa társas rovarét, melynek képességei mind a hét síkon páratlanok.<br><br>Kolóniájának legtöbb lárvájával ellentétben Nyx Assassin bebábozódása után nem fajának dolgozó kasztjára jellemző munka-mentalitással és tompa csápokkal ébredt. Az övé különleges átalakulás volt, melyet Nyx kegye irányított. Ő volt a kiválasztott a sok közül, kit az isten-királynő esszenciájának kivonatával kentek fel. Nem mindenki éli túl a királynő kamrájának sötét áldását, azonban ő átható elmével és tőrszerű karmokkal eszmélt fel - pengeéles állkapcsai a levegőt harapták, gondolatai pedig közvetlenül az őt körülvevők elméibe vetültek. Az összes vakbuzgó szkarabeusz közül őt választották a legmagasabb hivatásra. Átalakulása után Nyx kegyéből újjászületett, oly képességekkel, melyek egy és csakis egy dologra szolgáltak: ölni istennője nevében."

				"npc_dota_hero_naga_siren_bio"											"A Slithereen Őrségbe felesküdöttek körében dívik egy csaták előtt gyakran ismételt ünnepélyes fogadalom: egy slithereen nem vall kudarcot. E szavak igazából ugyanannyira eskü, mint számonkérhető szerződés, mert azokat, kik nem érnek fel kötelességükhöz, kitagadják a rendből. Aki elbukik, az valami más, de nem slithereen.<br><br>Slithice, ki valaha népe nagyra becsült tagja volt, sok éven át volt parancsnoka fajtársai egy zászlóaljának, félelmetes hangját használva legnagyobb fegyvereként. Az erős, rugalmas és sikamlós Slithice vezette halálos Őrség védte a Mélységlakókat, és az elsüllyedt városok hatalmas vagyonát. De az utolsó creyi csatában erőit visszaverte egy fosztogató leviatán-hadsereg, kik istenük, Maelrawn számára szándékoztak sarcot találni. A hosszú és véres ütközet után, mikor az elsüllyedt csarnokokat megtisztították a holttestektől, rájöttek, hogy egyetlen, ékkövekkel díszített kehely hiányzik a kincsek közül. Slithice száztagú Őrségéből csak maroknyian maradtak életben, de bátorságuk és áldozatuk keveset számított. Ami számított, hogy azt a kincset elvitték. A becsület odalett. Így hát Naga Sirent száműzték. Kitagadták azzal, hogy keresse meg az ellopott kelyhet. Tegye akár saját súlyának százszorosát az aranyhalomhoz, az a sorsa, hogy magányosan éljen addig a napig, míg vissza nem juttatja azt, amit elloptak. Mert nincs annyi arany, ami felérne becsületben ahhoz a becsülethez, mit elvesztett."

				"npc_dota_hero_keeper_of_the_light_bio"										"Az örökkévaló napok e szikrája, a Fény Őrzője, egyre csak vágtat fakó lován. Ezalor rég megszökött már az Alapvető síkról, szakítva a többi ősi erővel, kikkel a nagy Ősi Harmóniában összeköttetett. Az univerzum hajnalán tudatot nyert erő ő, ki most lovagol egyre, minden síkon egyazon időben, egy lépéssel az őt üldöző káosz előtt, egy ragyogó bot végén hozva magával ajándékát. Fenséges igaz valója egy némiképp reszketeg, a nyeregben alig megmaradni képes aggastyán külseje mögött rejtőzik. Ám mikor szembe kerül a káosz kihívásával, vagy a sötétség erőivel, előtör ősi fénye, és feltárul teljes hatalma, újra olyan erővé formálva őt, melyet komolyan kell venni."

				"npc_dota_hero_wisp_bio"											"Io ott van mindenütt és minden dolgokban. Az ellenségei által a nagy pusztító névvel becsmérelt, a tudósok által egy isteni szem ragyogásaként imádott Io egyszerre foglalja el az összes síkot, és valójának csupán a legapróbb töredéke csúszik át a fizikai létbe.<br><br>Ahogy a nagy ikerlovasok, Sötétség és Fény, és egy másik ősi utazó, kinek története eltűnt az időben, Io az univerzum egyik Alapvetője; egy időnél öregebb erő, a halandók értelmét messze meghaladó tájakról érkezett vándor. Io nem kevesebb, mint az anyagi sík vonzó és taszító erőinek összessége, a létet összekötő töltés tudattal bíró manifesztációja. Io jelenléte a fizikai síkon csupán ezen erők irányított eltorzításán keresztül tapasztalható meg. Jóakaratú, együttműködő erőként Io másokhoz köti erejét, hogy a szövetségesek hatalma erősödjön. Motivációi kifürkészhetetlenek, ereje elképzelhetetlen, és Io az univerzum rejtelmeinek tökéletes kifejeződéseként mozog a fizikai síkon."

				"npc_dota_hero_slark_bio"												"A száraz világ lakói számára kevéssé ismert a Sötét Zátony, egy elsüllyedt börtön, ahová a tengerszülöttek legrosszabbjait küldik társaik ellen elkövetett bűneikért. Egy szögesdróttal körülzárt ketrec ez, tele gyilkos slithereenekkel, áruló mélységlakókkkal, és szociopata meranth-okkal. Ebben a sötét labirintusban, melyet elektromos angolnák és hatalmas anemónák őriznek, csak a legvadabbak maradnak életben. Miután a Sötét Zátonyba vetették ismeretlen bűnökért, Slark fél életét társak és kedvesség nélkül töltötte; nem bízva senkiben, és csupán sunyiságán és könyörtelenségén múlott élete, gondolatait és terveit senkivel sem osztotta meg. Amikor a hírhedt Sötét Zátony Tucatja eltervezte balvégzetű szökését, terveiket teljes titokban tartották, megölve mindenkit aki összeilleszthette volna a darabkákat; azonban Slark valahogyan felfedezte, mit forralnak, és magának is helyet biztosított. A Tucatból tízen meghaltak a szökési kísérlet során, kettőt elfogtak és visszahurcoltak a Sötét Zátonyra, majd kivégezték őket a többi fegyenc szórakoztatására. De Slark, az ismeretlen tizenharmadik a felfordulást álcaként használva elillant, és sosem fogták el. Most az Árnypart déli fertályait körülölelő húsevő mangrove cserje rejtett lakójaként Slark az egyetlen, aki valaha is sikeresen megszökött a Sötét Zátonyról."

				"npc_dota_hero_medusa_bio"												"A szépség hatalom. Ez a gondolat nyugtatta Medusát, a gyönyörű Gorgó-nővérek közül a legfiatalabbat és legszebbet, a tenger istennőjének sarját, mert a nővérek közül csak ő volt halandó. Ez vigasztalta addig a pillanatig, míg egy napon maszkos támadók szállták meg a Gorgó Birodalmat, és elragadták a két halhatatlan nővért otthonából, és sem azok szépsége, sem könnyeik nem hatották meg őket. A megszállók egyike megragadta Medusát is, azonban undorodva félredobta: „Ez a halandóság bűzét hordozza. Számunkra haszontalan, mi meghal.” Megalázva és dühösen Medusa anyja templomába menekült, és az istennő elé vetette magát így sírva: „Megtagadtad tőlem az örök életet; így könyörgöm, adj hatalmat! Hatalmat, hogy meglévő életem nővéreim megmentésének, és e igazságtalanság megtorlásának szentelhessem!” Hosszú gondolkodás után az istennő megadta, mit lánya kért, megengedve Medusának hogy legendás szépségét ijesztő ábrázatra és erőre cserélje. Medusa soha, egy pillanatra sem bánta meg döntését. Most már érti, hogy az egyetlen szépség, melyet érdemes birtokolni, a hatalom; mert csak a hatalom változtathatja meg a világot."

				"npc_dota_hero_troll_warlord_bio"									"Egy trollt könnyű megsérteni. A troll szúrós és kötekedő faj, kiket a vita és a viszály éltet, és nem hagynak ki egyetlen alkalmat sem, hogy felemeljék hangjukat egy veszekedés során. A hímek matriarkájuk lakhelye alatt, a föld mélyén érik el a felnőttkort, csak esznek és magukat szórakoztatják, miközben semmihez sem járulnak hozzá. Gyakran még nagykorúságuk után is évekig ott maradnak, míg matriarkáik táplálják őket. Amikor az ifjú trollokat végül kidobják föld alatti kamráikból, összegyűlnek fajtársaikkal, és zúgolódók vándorló bandáit alkotják, kik mindenféle bosszúságukról hangosan panaszkodnak.<br><br>Tekintve, mennyire szeretnek a trollok vitatkozni, képzelheted, mennyire ritka, hogy egy trollt azért zavarnak el fajtársai, mert túl nehéz vele kijönni. Ez volt a Pöffedék mélyéről származó bosszantó troll, Jah'rakal sorsa. Oly téveszmés, oly keserű és nyers volt, hogy még a többi troll is elviselhetetlennek tartotta társaságát. Egy kifejezetten maró kitörése után, melyben a legutolsó portyájuk zsákmányának oroszlánrészét magának követelte, társaiban végleg elszakadt valami. Ellene fordultak, bunkókkal verték, és elkergették a táborból. Feldühödve kiűzetésén, a következő napon visszatért, acéllal felvértezve, és egyesével, mindannyiukkal végzett. Ezután véres esküt fogadott: másért soha, csak magáért harcol. Most Troll Warlordként járja a világot, keserűen és mérgesen, egyszemélyes serege birodalmi főparancsnokaként."

				"npc_dota_hero_centaur_bio"												"Úgy tartják, a kentaur útja az elesettek hulláival van kikövezve. A Warrunner nevezetűnek ez az út valóban hosszú volt. A Druud-klán négylábú tagjait a kívülállók gyakran egyszerű, állatias lényeknek nézik. Nyelvüknek nincs írott formája, kultúrájuk nélkülözi a képírásos hagyományt, a strukturált zenét, a hivatalos vallást. A kentaurok számára a harc a gondolat tökéletes kifejezése, az egyén legmagasabb megnyilvánulása. Ha az ölés művészet a kentaurok között, akkor Bradwarden, a Warrunner a legnagyobb művészük. Omexe küzdőterén emelkedett fel, egy ősi arénában, ahol a kentaur klánok évezredek óta gyülekeznek gladiátori rítusaik végrehajtására. Ahogy hírneve terjedt, nézők érkeztek a világ minden tájáról, hogy lássák a nagy kentaurt harcolni. Mindig elsőként lép az arénába, és utolsóként hagyja el azt; remekművet komponálva minden véres permettel, véráztatta pengéjének minden sújtásával. A véres acél költészete ez, mely összetett mintában terül szét a mészárszék fakó homokján.<br><br>Warrunner harcost harcos után győzött le, míg az aréna nevétől nem volt hangos, és egyedül találta magát, fajtája kihívó nélküli bajnokaként. Megkapta Omexe nagy övét, melyet széles dereka köré tekertek, de a halálművész győzelme idején csak ürességet érzett. Hiszen mi egy harcos kihívás nélkül? A nagy kentaur aznap új céllal galoppozott ki Omexéből. Népe számára Warrunner a legnagyobb harcos, ki valaha az arénába lépett. Most útnak indult, hogy bebizonyítsa, ő a valaha élt legnagyobb harcos."

				"npc_dota_hero_magnataur_bio"											"A Joerlak-hegy mesterkovácsai csupán egyetlen dologban értenek egyet: a magnocérosz szarva értékesebb bármely ötvözetnél. És az összes ilyen szarv közül a legnagyobbat és leghegyesebbet az általuk Magnusnak nevezett bestia birtokolja. Magnus egy fél generáción át lelte kedvét a fajtája kincseit vágyó vadászok kivégzésében. Minden egyes alkalommal vértől vöröslő patákkal és szarvval tért haza, míg egyszer matriarchája fel nem szólította őt és testvéreit, hogy északon, a hegy árnyékában keressenek menedéket. De Magnus félvállról vette szavait, mivel még sosem hagyta cserben népét. Úgy döntött a magnocéroszok maradnak, mert egy magnocérosz nem hisz a véletlenben... és nem is gondolja meg magát.<br><br>De amikor a Joerlak-hegy minden előzetes jel nélkül kitört, és fajtájának fele odaveszett a tűzben és hamuban, Magnus mégis meggondolta magát. A túlélők északra nyomultak, míg egy blokádba nem ütköztek, melyet száz íjjal és vassal felszerelt vadász őrzött. Magnus nem is számított kevesebbre. Legádázabb fivéreit és nővéreit vezette rohamra ellenségeik ellen, és oly vadsággal harcolt, melyhez hasonló csak a hátrahagyott tűzköpő hegyet jellemezte. Eközben a magnocérosz vének, anyák és borjak elvesztek a forgatagban. A mesterkovácsok megosztottak annak kérdésben, mi történt ezután.<br><br>Néhányan azt mondják, Magnus újra csatlakozott fajtájához, míg mások azt állítják, halálos sérüléseket szenvedett, és matriarchája holtteste mellett múlt ki. Egyik elmélet sem helyes. Magnus tényleg megesküdött, hogy visszatér övéihez - de csak miután felkutatta azokat, kik a Joerlak-hegy kitöréséért felelősek, és végignézte, ahogy azok a szarvára tűzve meghalnak. Mert egy magnocérosz nem hisz a véletlenben."

				"npc_dota_hero_shredder_bio"										"Rizzrack elméjében még mindig hallotta a kiáltásokat. Dolgozott, eszeveszetten forgatta a kulcsokat, húzta a csavarokat, épített, forgácsolt és kovácsolt. Az alvás elkerülte: csak épített. Hónapok teltek el, mióta bezárkózott nagybátyja műhelyébe, és már majdnem végzett azzal, ami megszabadíthatta volna. Hátát vakarta, miközben szemei lecsukódtak, és virágtakarót látott a Jövendölés-öböl békés hullámain lebegni, melyek pollenfelhőkké robbanva életeket hallgattattak el, amint elfoglalták a tüdőket. Fulladozva ébredt. Órákon át a köszörűkő ritmusos hangja töltötte meg a műhelyt, míg hatalmas pengéket élezett, elméjét a szomszédokat fojtogató és házakat elnyelő indák képei töltötték meg. A Jövendölés-öböl áradása semmi volt azokhoz a vad szörnyűségekhez képest, amit a víz hátrahagyott a város falain belül.<br><br>Azonban fűrészruhájában erős lesz és biztonsága garantált, gondolta, megengedve magának ezt a szikrányi reményt, mielőtt fakuló elméjét teljes mértékben beterítette volna félelme. Ágak, kéreg és vér. Amikor a város elesett, Rizzrack olyan fák elől menekült, melyek jártak, harcoltak és öltek. Fák elől, melyek áttörték a kapukat és a városba rajzottak. Fák elől, melyek összezúzták az utolsókat, kik a Jövendölés-öböl védelmére keltek, és levadászták a kevés menekülő túlélőt. Rizzrack zavaró némasággal lecsévélte a láncokat a ruha karjairól, remegő kezeivel végigvizslatott minden egyes láncszemet, végighúzta reszkető ujjait a kar végére szerelt karmon. A fűrészruha készen állt.<br><br>Reszkető kézzel életre lobbantotta a pengés gépezetet. Rémület vezette, rémület attól, ami rá várt, és rémület attól, amivel szembe kell néznie, ha valaha is meg szeretné nyugtatni elméjét. Amint a fűrészruha életre kelt, tudta, hogy szembe kell néznie ezzel a félelemmel, és azt is tudta, hogy ez egyáltalán nem lesz ínyére."

				"npc_dota_hero_bristleback_bio"											"Rigwarl sosem fordított hátat a harcnak; arról volt hírhedt, hogy a legnagyobb, legdurvább alakokkal állt ki, akiket csak talált. A részeges tömegek Bristlebacknek keresztelték; Slom és Elze között minden út melletti taverna hátsó helyiségében járt már, és ott bunyóba is keveredett, míg végül tettei fel nem keltették egy kocsmáros figyelmét, akinek épp kidobó kellett. Egy kis italért cserébe Bristlebacket felvették adósságbehajtónak, rendfenntartónak, és időnként eltörni egy-két lábat (vagy ötöt egy szerencsétlen pókvéreb esetében).<br><br>Egy örömteli éjszaka után, melyen egyforma mértékben szenvedtek sérüléseket bűnöző kuncsaftjai és saját mája, Bristleback végül emberére akadt. „Az agyarai sértenek, uram” - hadarta részegen egy nagydarab fickónak az északi pusztaságból, kinek épp esedékessé vált a számlája. Ami ezután jött, emlékezetes harc volt. Tucatnyi harcos csatlakozott. Egyetlen szék sem maradt töretlenül, és végül megtörtént a lehetetlen: a számla kiegyenlítetlen maradt. Az elkövetkező hetekben Bristleback sebei begyógyultak, tüskéi visszanőttek; de a kidobók büszkesége kényes dolog. Saját zsebéből fizette ki a számlát, és megesküdött rá, hogy megkeresi ezt az északit, és kikényszeríti belőle a pénzt. Ezután pedig valami olyat tett, amit azelőtt még soha: ténylegesen edzeni kezdett, és ezzel meglepő felfedezést tett magáról. Mosoly villantotta ki fogait, miközben befeszítette tüskéit. Talán pont hogy hátat kell fordítania a harcnak."

				"npc_dota_hero_tusk_bio"										"Emlékezetes egy bunyó volt. Ott állt Ymir, a Tusk, a Határvidék réme, a kobalti hógolyó, az egyetlen harcos, ki becsületes győzelemben legyőzte a bunyós Bristlebacket, és most az utolsó, aki talpon maradt a Farkasodú tavernában. Ami egyszerű kocsmai nagyzolásnak indult, azzal ért véget, hogy négy törzsvendég, egy kovács és a Fagybrigád hat legjobb katonája az épület szinte összes palackjának, korsójának és székének szilánkjai közt fetrengett. Tusk dicsekedett és kurjongatta győzelmét, miközben poharát ürítette.<br><br>Nem sokkal később a legyőzöttek visszanyerték eszméletük, és dupla vagy semmit követeltek. Tusknak tetszett a felvetés, de senki sem tudott nagyobb tétre gondolni, mint amit épp az előbb nyert el. A kocsmáros megrémülve a tavernáját ért károktól, és elszánva magát az újabb bunyó elkerülésére, kitalált valamit. Bármennyire is ügyes volt, Ymir sosem vett részt igazi harcban, sosem próbálta ki magát a háború válogatás nélküli halálában és káoszában. Fogadást javasolt a harcosnak: keresse meg a legnagyobb csatát, amit csak talál, élje túl, és nyerje meg a választott oldalnak. A tét? A következő kör ital."

				"npc_dota_hero_skywrath_mage_bio"									"A Sápadt Fészek királyi udvarának magas rangú mágusaként Dragonus sora nem egyszerű. Bár születésétől arra esküdött fel, hogy megvédi azt, ki a Tüskefészekben ül, lelkének minden erejével gyűlöli a jelenlegi égharagja királynőt. Fiatal nemesként a Fészekben következő, legidősebb égharagja hercegnő, Shendelzare barátja és társa volt. Szívből és rendületlenül szerette, de amint tanulni kezdett, elméje inkább a misztikus tudás és az égharagja varázstudomány irányába terelte.<br><br>Az éteri kérdések megszállottjává válva nem vette észre az udvari árulás evilági jeleit, melyek egy Shendelzare elleni összeesküvésre utaltak, így nem volt lehetősége megakadályozni azt. Amikor az udvart megrázta a hirtelen és erőszakos puccs, tanulmányaiból felnézve azt látta, hogy elvesztette legrégebbi és legkedvesebb barátját. A Tüskefészek most Shendelzare kegyetlen húgáé volt, és Dragonus semmit sem tehetett. Az égharagja mágus varázsa csak az égharagja uralkodó felesküdött védelmezőjét szolgálja, így ha a Fészek ellen cselekedne, erőtlenné válna. Ragaszkodik pozíciójához, mert úgy hiszi, ez adja a legjobb esélyt, hogy egyszer igaz szerelme visszatérjen az őt megillető helyre. Eközben titkát csak Vis'nyug istennő ismeri, kinek mágiája Shendelzare-t nyomorékból a tiszta bosszúálló energia megtestesülésévé változtatta.<br><br>Bár arról álmodik, hogy visszahelyezi hőn szeretett királynőjét a Sápadt Fészekbe, arról még kétségbeesettebben álmodik, hogy visszaállítsa Shendelzare-t teljesen meggyógyított fizikai alakba. Udvari szerepének kettőssége kínozza, mert nemes és jószívű lény; azonban a legrosszabb kín mind közül elképzelni a gyűlöletet, melyet Vengeful Spirit táplálhat iránta szívében."

				"npc_dota_hero_abaddon_bio"									"Avernus Forrása repedés az alapvető köveken, melyből profetikus hatalom párolgott nemzedékeken át; innen ered a család ereje. A hatalmas Avernus-ház minden újszülöttjét megmártják a fekete ködben; ez a keresztség bensőséges kapcsolatot hoz létre köztük és a vidék misztikus energiái között. Abban a hitben nevelik őket, hogy öröklött tradícióik és a birodalom hagyományainak szenvedélyes védelmezői; azonban amit valójában őriznek, az maga a Forrás. És a köd motivációi homályosak.<br><br>Azt mondják, amikor az újszülött Abaddont megfürdették a Forrásban, valami félresikerült. A gyermek szemében oly megértés gyúlt, mely megrémítette a jelenlévőket, és a papok körében suttogásra adott okot. Azt várva nevelték, hogy Avernus sarjainak ösvényét követi majd: háborúban edződik, hogy szükség idején vezesse a sereget, ha a család ősi földjeinek védelmére kerülne sor. De Abaddon mindig külön utakon járt. Míg mások fegyverekkel gyakoroltak, ő a ködbéli meditációval töltötte idejét. Mélyen belélegezte a Forrásból származó párát; megtanulta, hogyan vegyítse lelkét a Ház mélyéről eredő erővel; a fekete köd teremtményévé vált.<br><br>Avernus házában azonban keserűség lett úrrá; idősek és fiatalok egyaránt azzal vádolták, hogy elhanyagolja kötelességeit. Azonban minden ilyen vádaskodás megszűnt, mikor Abaddon csatába lovagolt, és látták, hogy a köd akkora hatalommal ruházta fel élet és halál felett, mely túlmutatott a Ház eddigi bármely lordjának erején."

				"npc_dota_hero_elder_titan_bio"											"„Hogyan alakult ki ez a világ?” - kérdezhetnéd. A teremtés ennyi világa közül miért bír ez azokkal a különös tulajdonságokkal, amelyekkel, és miért ilyen sokfélék és tarkák lényei, kultúrája, története? „A válasz” - súgják egyesek - „a Titánokban keresendő.”<br><br>Ezek az eredeti elődök ott voltak a Kezdetkor, vagy akár a teremtés szemtanúi is lehettek, és úgy születtek, hogy az még ott visszhangzott füleikben. Az univerzum legkorábbi energiáival bélyegezve nem vágytak semmi másra, mint hogy ők is teremtőként folytathassák. Így az anyag formálását saját kezükbe vették: melegítettek és ütöttek, hajlítottak és fújtattak. És amikor az anyag kihívása már nem volt akkora, mint remélték, maguk ellen fordították eszközeiket, újraformázták elméiket és újrakovácsolták lelkeiket, míg végül hatalmas állóképességű lényekké nem lettek. A valóság maga vált kovácsművességük végső tárgyává. Azonban az út során néha hibát vétettek. Nagy ambíció esetében a botlások elkerülhetetlenek.<br><br>Akit mi Elder Titanként ismerünk, nagy újító volt, ki a teremtés kohóját tanulmányozta. Miközben képességeit csiszolta, valami olyat zúzott darabokra, mi meg sosem javítható, csak félredobható. Belezuhant saját törött világába, saját lelke is darabokban. Itt az éles szilánkok és meghasadt síkok között lakozott, sok más elveszett töredék mellett, melyek a korai univerzum repedésein rostálódtak át. És ezért van, hogy a világ, melyet ismerünk csupán számkivetettek szigete, egy olyan roncs túlélőié, mely mára már feledésbe merült. Elfeledte mindenki, csak az nem, Ki magát okolja. Idejét örökkön azzal tölti, hogy a javításokat elvégezze, hogy ismét egyesülhessen törött lelke darabjaival, hogy mi, és a világ is meggyógyulhasson. Ő az, Kit Elder Titanként ismerünk."

				"npc_dota_hero_legion_commander_bio"									"Figyelmeztetés nélkül jöttek. Kőcsarnok városfalai között rázkódás, majd szörnyű hang kélt, és az ismeretlen feketeségből bestiák hada sorjázott elő megszámlálhatatlan számban, lánggal és aljas mágiával felfegyverkezve, anyákat és fiúkat mészárolva le és ragadva el sötét céljukhoz. Az egykor hatalmas Kőcsarnok katonai erejéből csak a rettenthetetlen Tresdin parancsnok vezette Bronzlégió volt elég közel, hogy feleljen a csatába hívásra. Belovagoltak a városba, véráztatta sikátorokon és égő piactereken küzdve át magukat, utat vágva a szörnyűséges csődületen át a váratlan invázió forrásáig: egy éteri hasadékig a főtéren, melynek peremén azok rettegett bajnoka tombolt.<br><br>Az alvilági horda maró ragyogásba burkolt vezére meglendítette hatalmas kardját, félbevágva egy légióst, kinek húsa épp oszlani kezdett. Tresdin felemelte vérmocskos kardját, és a bestiára szögezte tekintetét. Az megfordult, és fogak garmadáját villantva ki rámosolygott. Mit sem törődve a körülöttük tomboló csatával, egymásra rontottak.<br><br>Csapást csapás után hárítva, a páros halálos párbajt lejtett, miközben a Bronzlégiót utolérte körülöttük a vég. Tresdin előreszökkent, mikor ellensége meglendítette kardját, hogy fogadja őt. Fordult a kocka. A támadás váratlanul Tresdinbe csapódott, kegyetlen ütést kapott oldalról, de még ha el is vesztette egyensúlyát, máris gyűjtötte erejét egy újabb csapáshoz. Penge csikordult pengén, átvágta a keresztvasat majd a markolatot szorító göcsörtös mancsot, félelmetes szikra- és vérzuhatagtól kísérve hasítva azt ketté. Az aljas nézőközönség elképedve bámulta, ahogy Tresdin támadásba lendül és ellenfele húsába mélyeszti kardját, egyenest annak lüktető szívébe. A felhőket kettéválasztó üvöltéssel a bestia vér- és kínzuhataggá robbant. Az alvilági átjáró hullámzani kezdett, és a hasadékot a túloldalról fenntartó erő olyan hirtelen enyészett el, ahogyan megjelent. A megmaradt megszállókkal Kőcsarnok acélja gyorsan végzett.<br><br>Bár győztek, az életben maradtak nem sok okot láttak az ünneplésre: a város romokban hevert, és nem sok volt a túlélő. Kibontva a harci lobogókat, Tresdin szövetségbe gyűjtötte, akit lehetett. Izzó haraggal esküdött kegyetlen bosszút az alvilág erői ellen, és legyen átkozott bárki, aki az útjába mer állni."

				"npc_dota_hero_ember_spirit_bio"										"A Lángok Erődje a Jajgató Hegyekben áll elhagyatottan; edzőcsarnokai üresek, udvarát levelek és por borítják. Lezárt templomában, egy emelvényen egy ősi hamvakkal, Xin harcos-költő halotti máglyájának maradványaival teli topázüst nyugszik. Xin három nemzedéken át tanította akolitusainak a Védelmező Láng Kötelékeit, egy sor mantrát az elme és a test megedzésére a kegyetlen valósághoz, mely az erőd falain túl vár.<br><br>Azonban a harcos útjának tanításával harcoshoz méltó riválisokra tett szert, és élte őszén Xint legyőzték és levágták. Követői szétszóródtak a világban. Mégis, miközben az évekből évszázadok, és a követőkből leszármazottak lettek, tanai apró suttogások és tettek formájában fennmaradtak. Az Égő Mennyei, egy kíváncsi tűzjelenés, kit megérintett a tanító maradandó hagyatéka, bevette magát a Lángok Erődjébe, és újragyújtotta a máglya hamvait. Ezen izzó zsarátnokból emelkedett fel Xin lángoktól övezett képmása, edzésre és tanításra készen, hogy terjessze a tudás tüzét mindazok között, akik ily iránymutatást keresnek."

				"npc_dota_hero_earth_spirit_bio"									"Mélyen a Felföld szirtjei és ormai között fut egy szent jáderéteg, melynek létét a felföldek bányászai hosszú ideje tagadják. Ebből a ritka anyagból faragták ki a nagy Kaolin tábornok képmását, melyet egy tízezer főt számláló halotti kőhadsereg élén temettek el; egy katonákból és szent emberekből, bohócokból és akrobatákból álló sereg élén, melyet kézművesek faragtak ki, és évezredekre temettek el a föld sötét ölelésébe.<br><br>Amit a kézművesek nem tudtak, hogy abban a különös jáderétegben magának a Földnek a lelke áramlik; egy olyan elemi erő, mely egy a bolygóval. Mikor a kivésett jádekőben levő erő elválasztva találta magát a világ éltető vérétől, ezer éven át erőt gyűjtött, majd kiásta magát a szabadba, a fényre. Most a Nagy Kaolin Earth Spirit a Felföld útjait járja, a Föld szelleméért harcolva, és szükség idején előszólítja a még mindig a talaj szerető ölelésében pihenő eltemetett hadserege maradványait."

				"npc_dota_hero_abyssal_underlord_bio"	"Nincs mítosz, sem dal, mely eljövetelükről szólna.<br><br>Mélyen a világ felszíne alatt ismeretlen csodák és szörnyűségek bújnak meg. Még ezeknél is lejjebb, jóval a folyékony magma és az alvó vulkánok fortyogó gyomra alatt áll Aziyog obszidián városa, páratlan kőfaragványaival nyúlva el egy végtelen üregben. A számtalan rabszolga csontjainak porával rakott lépsejt falakon belül található az Alvilági Horda birtoka, és brutális uruk, Vrogros.<br><br>Fajtájának szörnyűséges kovácsmesterei által felfegyverezve, és a Sötét Hasadék mesterségében járatosan Vrogros képes lángokat és megnyomorító rosszakaratot megidézni a világok közti görbületen át. Folyton birtokai bővítésén ügyködik, elpusztítva vagy rabszolgaságba vetve bárkit, akivel találkozik. A föld alatti birodalom területei azonban végesek, így tekintetét felfelé emelte. Parancsára az alvilági megszállók első hullámai már át is masíroztak a hasadékon, néhány halálra ítélt légió, melyeket csak a fenti nemzetek erejének próbára tételére szánt. De most, hogy teljes serege készül a véget nem érő hódításra, maga az Underlord is kilép a napsütötte világba, hogy bejelentse eljövendő uralmát. Akik pedig szembe szállnak az Underlorddal, vagy behódolnak neki, vagy azon nyomban eltiporja őket."

				"npc_dota_hero_phoenix_bio"									"Az Őrző első napja magányosan ragyogott az érintetlen sötétségen keresztül; a tudatos fény egyetlen pontjaként, melynek sorsa melegséget szórni a végtelen ürességbe. E vakító jelzőtűz megszámlálhatatlan eónon át gyűjtötte mérhetetlen energiáját, mielőtt előtört belőle egy szupernóva pusztító lángcsóvája. Ebből az infernóból új jelzőtüzek zuhogtak ki, szülőjükkel megegyező csillag-utódok, kik beutazva a kivilágítatlan óceánt, csillagkép-rendekben állapodtak meg. Idővel azonban rájuk is a szupernóvák tüzében való osztódás sora várt. Így ismétlődött a születés és újjászületés e kápráztató körforgása, míg a Titán fáradságos munkájával kifaragott összes egek végre sziporkázni és ragyogni kezdtek.<br><br>Ebből az örökkévaló tűzpróbából omlott a létezésbe a csillag, melyet a halandók Phoenixnek hívnak majd, s mint ősei, ő is a végtelen kozmoszba lökődött, hogy helyet találjon csillagtestvérei között. Ám az iránti kíváncsisága, amit a halványuló öregek dédelgetnek a sötétségben, elhatalmasodott az ifjoncon, így hosszú ciklusokon át figyelt és tanult. Megtudta, hogy hamarosan az egész és a töredék világokban is figyelemre méltóan változatos szövetségek kezdenek mozgolódni, elhúzódó, kozmikus jelentőségű konfliktusba bonyolódva egy olyan síkon, melynek sokkal nagyobb befolyásra lesz szüksége, mint amit egy haldokló csillag távoli sugarai nyújthatnának. Így a napok újszülött fia földi formát öltött, alig várva, hogy melegen ragyoghasson bárhol, ahol a legsötétebbnek tűnik a helyzet, és talán megtalálja nap-sorsát."

				"npc_dota_hero_terrorblade_bio"									"Terrorblade a Démonmartalóc, egy számkivetett ördögfajzat, kitől még a többi démon is fél. Egy kozmikus képromboló, meglopta a Démon Lordokat, nem hatottak rá a rítusok, melyeknek le kellett volna kötniük viselkedését, és megszegte a hét Pokoli Régió minden törvényét. Bűneiért meg kellett tanulnia: még a Pokolnak is van pokla. Egy rövid, brutális próbatétel következett, rengeteg halottal minden oldalon, míg végül bebörtönözték Bűnszálltán, egy rejtett dimenzióban, ahová a démonok zárják saját fajtájukat.<br><br>De Bűnszállta nem egy átlagos börtön. A valóság e sötét tükrében a démonokra kirótt ítélet az, hogy mindörökké saját lelkük eltorzult tükörképébe kell bámulniuk. De szenvedés helyett Terrorblade megtanulta uralni a saját visszatükrözött legrosszabb énjét; egy elképzelhetetlen erejű, dühöngő, tolvaj démont. A belső szörnyetegével az irányítása alatt lerombolta a fraktálbörtön falait és kiszabadult, hogy a teremtés egésze ellen fordítsa rettenetét."

				"npc_dota_hero_oracle_bio"											"A Cymurri Nagy Trónjára emelkedők ősidők óta kizárólag a magasan a Vakbuzgó Hegylánc üreges csúcsain levő Elefántcsont Keltetőből hozatták orákulumaikat, előleget fizetve az embrió fogantatásakor, a maradékot pedig akkor, mikor a kifejlett, jól képzett prófétát leszállították a Faragott Király kapujához.<br><br>Minden szentesített orákulumot ugyanazok a sápadt szibüllák neveltek, akik nemzették és tenyésztették őket. Mindegyikük lehorgonyzásra került fizikai alakjába abban a világban, melyen legtöbbünk osztozik, miközben lelkük messze kóborolt, és alig kötötték a legillékonyabb asztrális köldökzsinórok. A próféták ilyen kozmikus kóborlásokról visszatérve szóltak lángszavakat hús-vér nyelvvel. Misztikus kijelentéseiket a Cymurri Tanácsnokok elemezték, kik a jövőről szóló látomásokat és diplomáciai tanácsokat találtak bennük, mindazt a természetfölötti támaszt, melyre a Faragott Királyoknak szükségük volt győzelmük biztosítására hadjárataikban akár a tárgyalóteremben, akár a csatatéren. Így ment ez generációkon át, a Faragott Kódex oldalait megtöltve győzedelmes királyok és az általuk megszerzett új birtokok neveivel. Így ment, legalábbis addig, míg az a bizonyos Nerif nevű orákulum meg nem érkezett, hogy szolgálja a legeslegutolsó kősisakos királyt.<br><br>Nerif próféciái kezdettől fogva szokatlanok voltak. Úgy tűnt, nem pusztán előrevetítik a jövőt, de formálják azt. A furcsa jövendőmondó olyan tanácsokat károgott, melyeket senki sem kért, és a cymurriak hirtelen újonnan felbukkant ellenségekkel viszálykodva találták magukat. A Tanácsnokok, fenyegetve érezvén hatalmukat, gyorsan a legújabb orákulumra kenték eme kellemetlen fejleményeket. Eltávolítását követelték, petíciót intézve a szibüllákhoz, hogy vegyék vissza hibás prófétájukat, és cseréljék ki egy értékes helyettesítőre. De Nerif baljós álom leírását adta a Keltető pusztulásáról, és órákon belül megérkezett a hír, hogy az ősi iskola elpusztult egy katasztrofális lavinában. A sápadt szibüllákéhoz hasonló végtől tartva a Tanácsnokok visszavonultak tanácstermükbe, hirtelen erősen igyekezve kerülni az orákulum figyelmét.<br><br>A Faragott Király azonban nagyon gyakorlatias lény volt. Kétkedett túlzottan megfontolt Tanácsnokai elkötelezettségében. Azzal érvelt, hogy egy ily ritka orákulumot fegyverként kellene használni birodalma növelésére. Ezért lefokozta félénk tanácsadóit, és maga mellé vette Nerifet. Csupán felületesen értve Nerif tehetségét, bátran kijelentette a vágyott eredményeket, és rávette Nerifet, hogy kívánságait mondja ki próféciákként.<br><br>Eleinte minden jól ment. Az Utolsó Faragott Király azzal hencegett, hogy a Sors háziállatát magához véve magából a Sorsból csinált játékszert. Figyelmeztetésnek kellett volna tekintenie, amikor a Telhetetlen Kényúr királysága elleni inváziója előestéjén megpróbálta a biztos győzelem jóslatát kicsikarni az orákulumából, de Nerif csak annyit motyogott halkan: „Mindkettő lehetséges.” Határozottabb kijelentést nem tudott kikényszeríteni Nerif szájából. Ám a király bízott hadseregében. A Kényúr királyságát körülvették, fegyverzete szegényes volt, és elzárták minden lehetséges szövetségestől. A „Mindkettő lehetséges.” kijelentést annak jeléül vette, hogy a taktikai erővel az ő oldalán terve kevés kockázatot jelentett.<br><br>Persze mi már tudjuk, hogy sokkal inkább szó szerint kellett volna vennie a szóló szavait. Még If Jegyzett Jegyzékeinek gondos tanulmányozásával is nehéz elképzelni, mi történt a Telhetetlen Kényúr palotájának kapui előtti csatatéren. Úgy tűnik, hogy a vérontás közepette a csata kezdett kettéágazni. A valóság minden lényeges pillanatban meghasadt és darabokra tört. Katonák, akik megtántorodtak és elestek, ugyanakkor szilárdan álltak lábukon, előrenyomulva a harcban. Elméjük is meghasadt; a harcosok egyszerre tudták magukat élőnek és holtnak, létezőnek és nem létezőnek. A győzelem és a vereség megosztódott, és mindkét hadsereg egyszerre tapasztalta meg mindkét végkimenetelt. Az univerzum tükörteremmé változott, és a tükrök végeérhetetlenül hasadoztak.<br><br>A mindkét félre azonnal kifejtett hatás a téboly volt. Képtelenül annak felfogására, hogy egyszerre győztes és legyőzött, a Faragott Király elméje az őrület szemcséivé bomlott szét. A naiv Kényúr sem járt jobban. Az ellentétes párokban álló valóságok tovább hasadtak, majd hasadtak újra, végtelen számú történelmekké visszhangozva, melyek mindegyikét zavart lakosság töltötte meg, kik hamarosan elvesztették képességüket az evésre, az öltözködésre, önmaguk megvédésére és a hagyományos értelemben vett szaporodásra.<br><br>Ám Cymurri bizalmatlan Tanácsnokai jóval a végkifejlet lezajlása előtt elfogták Nerifet, megkötözték, betömték a száját, és nagy sebességgel kilőtték univerzumukból egy dimenzionális bárkán, azt remélve, hogy olyan helyre juttatják, ahonnan soha többé nem árthat nekik. Persze számukra már túl késő volt. És meglehet, hogy számunkra is az."

				"npc_dota_hero_techies_bio"									"A Kotrók Öblének legendás múltjában egy üzletet sem ócsároltak annyian, mint a Techies Robbantókat. Másfelől azonban a Kotrók Öble már nem létezik. Ahogy Toterin sem. De már Csapdász város sem. Sőt, ha valaki visszakövetné a Techies Robbantók történetét, feltűnhetne neki, hogy nem sokkal a Techies megjelenése után a városok hajlamosak köddé válni.<br><br>Mint a Techies körüli többi sorsszerű katasztrófa, a Kotrók Öblének pusztulása is egy találmánnyal kezdődött. Miután megbízták őket a város alatti bányákban való robbantások biztonságosabbá tételével, a három pirotechnikai zseni, Squee, Spleen és Spoon, létrehozta addigi legkülönösebb alkotását: egy gombot, melyet ha megnyomnak, egy távoli eszközt elsütve gyújthatják be a gyutacsot.<br><br>Találmányuk tesztelésének türelmetlenségében a trió hordót hordó után tömött tele lángsó robbanószerrel, kicsiny műhelyük minden szegletébe új készítésű távbombákat halmozva magasra. Ebből a készletből vittek el egy szállítmányt, és ástak el egy messzi mezőn. Miután meglapultak egy árokban, Spleen megnyomta a kioldógombot. Egy pillanatig azonban semmi sem történt. Nem értve, mi a baj, felállt, majd újra és újra megnyomta a gombot, míg végül egy robbanás tépett lyukat a mezőbe. Squee és Spleen fellelkesülve indultak hazafelé, ám az épp ebben a pillanatban befutó hatalmas hang- és lökéshullám feldöntötte őket.<br><br>Miközben a fülük még csengett a váratlan robbanástól, meghökkenten álltak a por- és füstfelhőben, és bámulták a füstölgő romokat ott, ahol korábban a műhelyük volt. A fa- és kődarabok pedig tovább hullottak, ahogy az előttük tátongó kráter lassan terjeszkedő üreggé mélyült. Az egész Kotrók Öble megremegett, majd fokozatosan beleroskadt az alatta elterülő bányákba, miközben pánikba esett lakosai fejvesztve menekültek.<br><br>Süllyedő otthonuk peremén ülve a Techies tagjai csak vigyorogtak és vihogtak, éppoly lelkesen a lehetőségektől, mint amennyire ügyet sem vetve korábbi szomszédaik megvetésére. Csak egy dolog járt az eszükben: hogyan idézhetnének elő még nagyobb robbanást?"

				"npc_dota_hero_winter_wyvern_bio"									"Mint sok nagy költő, Auroth is csak időt akar az írásra, de Winter Wyvern élete tele van zavaró tényezőkkel. Az Eldwurm epikusok történelme színes és hosszú, de egyesek attól félnek, hogy a megmaradt sárkány tudósok nem olyan termékenyek, mint egykor voltak, hiszen alig pár sor került az Eldwurm Eddákba az utolsó nagy korszakuk óta. Auroth így siránkozik: „Elfelejtjük, hogy a világon több is van, mint a diadal és az ellenségek leigázása. Életünket a kreatív önkifejezés kereséséért is kell élnünk.” Kutató expedíciókra vállalkozik, könyveket gyűjt inspiráció gyanánt, ám ez a kutatás olyan szörnyen figyelemelterelő tud lenni, hogy kevesebb időt fordít az írásra, mint kellene. Bár tudja, hogy a búvóhelyén kéne leselkednie és az Eddákhoz írnia, folyton eposzi csatákban találja magát erős ellenségekkel szemben. Kastélyokat és ősi könyvtárakat fosztogat... és ha történetesen eközben dicsőség vetődne rá, azt mondja magának, hogy ez csupán kutatása mellékhatása. Az a helyzet, hogy ügyessége és ereje a csatatéren legendás, tudományos erőfeszítései mindeddig aligha voltak irodalmi elismerésre méltók. Ám nem elégszik meg a hősi legendák főhősének szerepével, megteremteni is kívánja azokat."

				"npc_dota_hero_arc_warden_bio"									"A mindenség kezdete előtt létezett egy lény: egy ősi elme, végtelen, elképesztő, rejtélyes szándék vezette. Ahogy az univerzum bedübörgött a létezésbe, ez az elme széthasadt és szétszóródott. Legnagyobb szilánkjai közül kettő - akik később a Radiant és Dire nevet kapták - kegyetlen ellentétbe záródva találták magukat, és elkezdtek minden teremtményt átformálni, hogy viszályukat szolgálják.<br><br>Ahogy háború és pusztulás fenyegette a születő kozmoszt, egy harmadik szilánk akarata is testet öltött. Önmagának a Zet nevet adva, ez az értelem eltökélte, hogy a diszharmóniát feloldva visszaállítja a mindenség tökéletes egységét. Rokonainak viszálykodó természetén felháborodva Zet minden erejét összegyűjtötte. Egy hirtelen villanással felülkerekedve ragyogó gömbökké olvasztotta harcoló testvéreit, mielőtt a sötétségbe hajította volna őket, hogy egy jellegtelen világ körül keringjenek. A harmónia helyreállt, de Zet erejének csak a leghalványabb töredéke maradt meg. Tekintetét a börtönre vetve Zet úgy döntött, hogy meggyengült erejével éber börtönőrként szolgál majd az idők végezetéig. Megszámlálhatatlan korszakokon keresztül virrasztott.<br><br>Élet virágzott fel a lenti világon, mit sem tudva a lágyan fénylő holdba bebörtönzött veszélyekről, és Zet erőfeszítéseiről a kordában tartásukra. Ahogy a foglyok örökös harca visszhangot vert odabent, a börtön felszíne megremegett, és idővel hasadozni kezdett. Végül Zet megfogyott ereje már kevésnek bizonyult a nyílás elzárására, és a hold széthasadt. A börtön ősi lakói kiszabadultak, hogy újra elvessék konfliktusukat.<br><br>A börtön robbanása által messzire hajított Zetet átalakították egykori foglyai disszonáns rezgései. Már nem egyetlen test és elme volt, lénye sok közt oszlott meg: némelyik kisebb volt, mások nagyobbak, és az öntudat illanó szála kötötte össze őket. Harcolva önmaga szétszórtsága ellen, Zet testvérei burjánzó harca felé sietett, széthasadozott akaraterejét egyetlen következtetés felé kényszerítve: az ősi elme részeinek újra egyesülniük kell, vagy mindet el kell pusztítani, nehogy a konfliktus tovább terjedjen..."

				"npc_dota_hero_monkey_king_bio"		"A hegy 500 évig nehezedett rá, és csak a feje maradt szabadon kőbörtöne elképesztő súlya alatt, mit a régi istenek idéztek meg gyerekes lázadásának elfojtására. Szabadon levő arcának vonásait moha nőtte be, füléből fűcsomók sarjadtak, látását pedig az orcája körüli földből serkenő vadvirágok gátolták. A legtöbben úgy hitték, már rég halott, az istenek megkínozták a mennyek elleni háborúja megtorlásaként, míg végül már csak legendája élt tovább. De azt mesélik, a Monkey King nem halhat meg.<br><br>Így tehát várt. Addig tűrt, míg az istenek eljöttek, hogy esélyt adjanak neki a kegyelemre. S mikor valóban megnevezték az árat, Sun Wukong elfogadta ajánlatuk: elkísér egy ifjú tanítványt egy titkos zarándoklatra, megvédi démonoktól és az út veszélyeitől, és hazavezeti őt, birtokában egy áhított ereklyével. Ha teljesíti, alázatosan engedelmeskedve a szent küldetésüket végző ember parancsainak, Wukong bizonyíthatja, hogy megjavult.<br><br>Sun Wukong ez egyszer becsülettel teljesítette az isteneknek tett esküjét, és levezekelte múltbéli lázadása bűneit. A tanítvány, ki sokat tanult megpróbáltatásai során, visszatért templomába, kezében az ereklyével; Wukong pedig, aki most először ápolt jó viszonyt bármely jelentősebb istennel, egy rövid időre hajlandó volt feladni a kalandok és dicsőség iránti korábbi éhségét. De a Monkey King született csínytevő... és az istenek megsértését sose lehet megunni."

				"npc_dota_hero_dark_willow_bio"		"A gyermekek imádnak történeteket mesélni a tündérek pajkos kalandjairól... De csak azért, mert a gyermekek nem tudják, hogy a legtöbb tündér utálatos kis dög. És az utálatos tündérek világában kevés nevet emlegetnek nagyobb megvetéssel, mint Napszél Mireskáét.<br><br>Egy tündér kereskedőmágnás lányaként Mireska Revtelben nőtt fel; egy könyörtelen országban, ahol a manipuláció és gyilkosság mindennapos volt. És noha Mireska ügyesen lavírozott az életének minden elemét átjáró etikett, íratlan törvények és szociális rítusok között, meglehetősen unalmasnak találta az egészet.<br><br>Így Mireska azt tette, amit a legtöbb lázadó gyermek: felgyújtotta a szülői birtokot, és házi lidérce, Jex társaságában útra kelt, hogy a vándor szélhámosok életét élje."

				"npc_dota_hero_pangolier_bio"		"A Nivan Gavallérokként ismert férfiak és nők kardforgatással, csilláron lengéssel és cifra románccal teli életet élnek. És bár mindegyikük tartja hitvallásukat, miszerint „a kalandos élet az egyetlen, amit élni érdemes”, Donté Panlin hőstettei mégis bámulatba ejtik a legmerészebb kardforgatókat is.<br /> <br />Nincs szörny, amit ne vágna le. Nincs teremtés, akinek ne udvarolna. Nincs zsarnok, akivel szembe ne szegülne. És nincs nemes, aki ékesszólásának ellen tudna állni."

		 		"npc_dota_hero_grimstroke_bio"		"Ashkavor népe a templomtér körül gyülekezett, alig várva, hogy lássák új védelmezőjük felemelkedését, hogy a férfi közelében álljanak, amikor az a sajátjához köti a lelkeiket. De amikor annak végső ecsetvonásai a rúnakőre kerültek, és az új Felemelkedett köteléke megköttetett, mindenki, még azok is, akik otthon maradtak, érezték, hogy valami rettenetesen rossz történt.<br><br>Azonnal tudta az okát. A váladék cseppjei, amit azért szerzett be, hogy növelje tintatartói hatásosságát, helyette beszennyezték azokat, és az általa elvégzett kötelékvarázslat ereje most azzal fenyegetett, hogy elemészti őt. Tintaszerű romlás kígyózott felfelé a rúnakőből ecsetjének szára mentén, hamarosan beborítva kezeit. Onnan gyorsan terjedt tovább. Mikor elérte az arcát és a száját, már kiáltani sem tudott, még ha akart volna is.<br><br>Egész életében azt mérlegelte, hogyan tehet szert még nagyobb erőre annál, amit az oktatói által felállított korlátok engedtek, egészen odáig merészkedve, hogy megszegje a tinták felerősítésének szent tilalmát. És valóban, most, hogy megnyílt számára a Felemelkedett kötelék forrása, akkora erőt érzett lelkébe áramlani, amekkorát sosem képzelt volna. Legnagyobb diadala küszöbén állt, ha valahogy túl tudja élni.<br><br>Mélyen a kötelék erejéből merítve ellenkezni kezdett a romlott tinta áramlásával. Hangos nyögés töltötte be a levegőt; népének kollektív kiáltása. Egyesek meginogtak. A leggyengébbek összeestek. Sokan menekülni próbáltak. Ő pedig még mélyebbet merített vérvonalaik tartalékaiból. De nem volt elég a tintaáradat megállítására.<br><br>Csak akkor, amikor a tüdejébe szorult levegő kezdte elhagyni, és a tintatartó sötétsége teljesen körülvette, látta meg a kiutat. A kötelékből, amit az ashkavori néppel, az ő népével létrehozott, csak az ő védelmük szolgálatára volt szabadott erőt meríteni... Mindkét irányban áramlott.<br><br>Egy végső erőfeszítéssel, amit ezúttal a vak irtózatnál több irányított, beletaszította a tintaáradatot magába a kötelékbe.<br><br>Érezte, ahogy az áradat lassan visszavonul... És hallotta népe szörnyű jajgatását, ahogy a rontás őhelyette rajtuk söpört végig. Amikor a tinta végre engedett, szemei egy megváltozott világra nyíltak. Az az ashkavori nép, amelyet ő ismert, nem volt többé. Az utolsó szálig átalakultak egykori önmaguk rémítő árnyaivá; már nem húsból és vérből voltak, csak nyúlós, romlott tintából."

				"npc_dota_hero_mars_bio"			"Mars, a mennyek első fia, hosszú létezését véget nem érő háborúskodással töltötte, és megszámlálhatatlan hadjáratot látott már régi nevének lobogója alatt is. Hódító háborúk és bosszúhadjáratok. Jogosak és jogtalanok... De mindig kegyetlenek. Apjához hasonlóan Mars is átadta magát legelemibb ösztöneinek, bár ezek Zeusénál sokkalta rettenetesebbek voltak, és mérhetetlen szenvedést okoztak.<br><br>Ám ahogy a korok jöttek, s tovatűntek, apjának és isteni rokonainak önző viselkedése, akik még <i>őt</i> tartották megvetendőnek... végül kezdett üresen csengeni. Az önnönmagáért vívott háború már nem volt elegendő vágyainak kielégítésére. Kortalan életében először a háború istene kezdte megkérdőjelezni, hogy mi végre forgatja dicsőséges dárdáját.<br><br>A sors úgy akarta, hogy könnyen találjon erre megoldást: egy nagyobb cél érdekében kell hadat viselnie, és címere látványának többet kell sugalmaznia puszta kegyetlenségnél és bánatnál. Végre magára kell öltenie a születési jogán őt illető vezetői szerepet, mert elérkezett az idő, hogy a régi kor panteonja porig égjen, és egy új, igaz birodalom épüljön rokonsága hamvain. Csak akkor lehet majd elégedett, és láttathatja meg mindenkivel Mars kétségtelen dicsőségét."
				
				"npc_dota_hero_void_spirit_bio"			"Még a többi lélek sem állítja, érti a közülük legidősebb, Inai, a Void Spirit elméjét és fondorlatait. Olyan titkok ismerőjeként, amelyek egy halandó elmét összezúznának, Void Spirit megismerhetetlen nézőpontból szemléli az univerzum működését, inkább gondosan kinevelt szolgálókra hagyva parancsainak végrehajtását. Csak akkor bukkan elő Rejtett Templomából az anyagi síkra, amikor úgy ítéli meg, hogy csak ő maga képes a megfelelő útra terelni a valóság folyását.<br><br>Átfogó rálátással a létezésre, Inai erősen az idő egy olyan pontjára koncentrál, amelyen túlra nem láthat, amikor több valóság szövetének végzete, hogy összeütközzenek. Most kilép az éterből, hogy személyesen döntse el az Ősök csatáját, és felkészítse szövetségeseit arra, amit ő egy eljövendő nagyobb konfliktusnak tekint."
				
				"npc_dota_hero_snapfire_bio"			"Beatrix Snapfire és sárkányvarangya, Mortimer, örömmel látott vendég azon viharvert népek körében, akik Nanarakban, a Külvilág eső kerülte kapujában elszórt sivatagi útvonalak és oázisok mentén kaparják össze megélhetésüket.<br><br>Ugyanolyan jól ismerik páratlan fegyverkovács-képességéről, mint a bölcsesség, jókedv és a világ legjobb és legütősebb tűzrőlpattant sütijének osztogatójaként. Beadie azzal ért meg idős kort egy, az ifjú buzgók űzte mesterségben, hogy gyorsan jár az esze, és még gyorsabban süti el a fegyvereit.<br><br>Mert bizony a Külvilág tele van azon banditák és bajkeverők csontjaival, akik azt hitték, kihasználhatják kis termetét és kedvességre való hajlamát."
				
				"npc_dota_hero_hoodwink_bio"			"Hoodwink korai éveit az idilli zöldellő vidéken töltötte, ami valaha Krimwhohl peremvidékeit töltötte ki. De ahogy a királyság növekedett, és a lakosság, valamint a hadsereg szükségletei egyre falánkabbak lettek, rivális érc- és faáru-mágnások estek egymásnak foggal-körömmel, hogy a többieknél nagyobb ütemben falják a határvidéki erdők szépségét, felemésztve magukat, hogy megfeleljenek a változó királyság követelményeinek.<br><br>Azok számára, akik az ősi erdőségben éltek, kevés választás maradt; követik a menekültek sorát a megszelídített zónákba, otthonaik védelme során áldozatul esnek Krimwohl lőporának és acéljának, vagy még tovább menekülnek északra, hogy Tomo'kan ködös erdejének kísérteties szurdokaiban és ligeteiben kísértsék a sorsot.<br><br>És Hoodwink történetesen épp abban a csalárd északi erdőségben nőtt fel, Tomo'kan szörnyűséges ragadozóit kerülgetve, a helyi banditák némelyikével összehaverkodva, másoknak pedig ellenszegülve, és a világon minden lehetőséget megtalálva arra, hogy láb alatt legyen, valahányszor valami érdekes csetepaté adódott, <i>állítólag</i> gyakran ő maga lévén annak okozója.<br><br>De amikor Krimwohl tüzeinek leghalványabb füstpamacsa végül először szivárgott be választott otthonába, Hoodwink gondolatai a családtagokra és barátokra terelődtek, akik esetleg túlélték az inváziót, és most a letarolt földeken kellett összekaparniuk megélhetésüket, amely föld sebei neki a lelkébe szántottak. És nem tudta megállni, hogy ne közelítse meg a civilizáció peremét, hogy egy pillantást vessen azon ördögökre, akik elpusztították régi életét.<br><br>És ott azt látta, hogy gyermekkorának szörnyetegei egyáltalán nem is szörnyetegek, csupán csak... emberek. Katonák, munkások, kereskedők és... menekültek. És a katonák, még lőporukkal és acéljukkal is, semmik voltak Tomo'kan veszélyeihez képest, a valódi csápos-tépőfogas veszélyekhez képest. A veszélyekhez képest, amiket ő úgy táncolt körül, mint a juharfa szélben pörgő magja.<br><br>Tudva, hogy bármikor talál biztonságos átjárást Tomo'kan kuszaságában, amit a legtöbb melegvérű teremtmény bölcsen elkerül, Hoodwink most lecsap bárkire, aki merészelni próbálja tovább szelídíteni a vadont, örömmel véve el holmijukból, ami megtetszik neki, és megsemmisítve, aminek nem veszi hasznát, és segítve bármely túlélőtársnak visszatalálni a zöld erdőbeli életbe."
				
				"npc_dota_hero_dawnbreaker_bio"			"Az azt követő eónok során, hogy az Őrző távozása megteremtette a Fény Korát, némelyek az Első Napok leszármazottjai közül szövetkezni kezdtek a káosz ellen, mi őseik teremtője által hátrahagyatva, nyomában üldözte azt. Magukat a Fény Gyermekeinek nevezve senki mást nem láttak méltónak az Őrző örökségének továbbvitelére, és a sötétség támadásának visszaverését vágyván dicső seregeket állítottak fel a kozmosz megtisztítására az ősi éjszaka minden teremtményétől.<br><br>Valora, a Dawnbreaker, a legtöbbre tartott harcos a Gyermekek ősi teremtményei között, a rend és a fény fenségességének fénylő hírnöke. Az egy fiatal fémcsillag szívéből öntött, és arany lehelet által új élettel megtöltött Valorát megbízták, hogy terjessze a Gyermekek bölcsességének izzását az univerzum legsötétebb tájékain, égi pörölyének minden csapásával lángra gyújtva a mennyeket a végtelen csata közepette a káosz kordában tartására.<br><br>Idővel a Gyermekek egy másik rendeltetést is felfedtek Dawnbreaker előtt. Felfedeztek egy módot a kozmosz egészének átitatására belső fényükkel — a sötétség minden aspektusának örök időkre való megsemmisítésére —, és elküldték Valorát, hogy szerezzen meg egy nagy erejű erőforrást, végső tervük utolsó darabját. De Valora és pörölye, most első alkalommal, kudarcot vallott, és hatalmas volt az ár, amit ő és urai fizettek. A Fény Gyermekeinek szikrája teljességgel kioltatott, és Dawnbreaker ott maradt egy fekete térségben sodródva, számtalan évezredre elveszve, mielőtt egy ismeretlen világra zuhant.<br><br>Ott pihent szunnyadva, míg egy kóborló fiatal csillag jelenléte fel nem tüzelt egy ősi energiakohót, a Gyermekek egy olyan ereklyéjét, ami hozzá hasonlóan mérhetetlen időn át hevert eltemetve egy szélfútta vörös pusztaság alatt. Most, hogy a kohó helyreállította ereje egy apró szikráját, Valora egy háború és a káosz könyörtelen erői szorongatta világra ébred. Tudja, istenei eltávoztak ugyan, de Dawnbreaker pörölyének súlya megmaradt, és csak akaratereje mérhető hozzá annak igazságos forgatására a jóság és a fény nevében."
				
				"npc_dota_hero_marci_bio"		"A sokak által csodált Marci származását csak névtelen kevesek ismerik. Leginkább Mirana hercegnő társaságában utazik, de barátságukat olyan titkok övezik, amelyeket egyikük sem fedne fel szükségtelenül. Szövetségesei számára ádáz és hű társ. Ellenségeivel szemben rettenthetetlen elszántsággal lép fel bármi ellen, ami olyasvalakinek ártana, kit barátjának tekint. Bár oktalan ellenfelei jelentéktelennek találhatják testalkatát, Marci olyan belső energiával bír, ami hihetetlen erővel itatja át ütéseit. Akiknek eszébe jutna próbára tenni őt, azokat megtizedeli, akik viszont elnyerik kegyét, azok életre szóló rendíthetetlen bizalmasra lelnek benne."
				
				"npc_dota_hero_primal_beast_bio"	"Bár a Ködrengeteg romlása, és az idilli térségből halállal teli szövevénnyé fejlődése lassú, varázslók előmozdította folyamat volt, a tudósok többsége egyetért abban, hogy a vég igazi kezdetét a más dimenziókból érkezett Primal Beast megjelenése jelentette.<br><br>Az éhségen és fájdalmon kívül minden más érzést nélkülöző létezésbe teremtetett Primal Beastet eónok vérontása formálta csúcsragadozóvá egy erőszakos rémségekkel teli bolygón. Világából azok által kétségbeesetten kiűzve, kik az uraivá válásban reménykedve hiábavalóan próbálták irányítani, Beast egy új világba került, olyanba ahol pusztán egy éhes ragadozóból olyan betolakodó gyilkológéppé nőhette ki magát, aminek semmi sem képes útját állni.<br><br>A Ködrengeteg évezredeken át szolgált Beast pusztító játszadozásának vitathatatlan színterévé, és még a félelmetes durana-bestiák is csak ízletes csemegének számítottak neki. Hiszen valódi rivális nem jelentkezhetett Beast területéért, csak kisebb bosszúságok. Amíg egy ilyen aprócska bajkeverő csalárd trükköt alkalmazva csapdába nem ejtette a megállíthatatlan Beastet a Gleipnirben.<br><br>Ott is maradt volna, leigázva az örökkévalóságig, ha nincs a Kontinuum Készülék kiszámíthatatlan ereje. Most, kiszabadulva a Gleipnirből és a Kriptából is, messze kerülve a Ködrengetegtől, és sokkal közelebb lakott vidékekhez, Beast új mészárlások és a vad pusztítás örömei felé veszi az irányt, és a civilizáció erőtlen tüzei mit sem fognak érni e kortalan szörnyeteg kordában tartására."
	}
}